Amikor tavaly november elsején leszakadt a „felújított“ újvidéki vasútállomás előtetője, amely alatt tizenhat ember vesztette életét, még nem lehetett sejteni, hogy a következő nyolc hónapban Szerbia- és Délvidék-szerte örvénylő káosz szippantja magába az egész társadalmat.
A felfoghatatlan újvidéki tragédiát követően a közvélemény jelentős része a kormányzati hanyagságot, a végzetes szakmai mulasztásokat, de leginkább a nyomasztó korrupciót okolta a balesetért, amelyet a rezsimellenes erők egyenesen gyilkosságnak minősítettek.
Ebből kifolyólag a „véres kéz“ vált a közfelháborodás és az egyre gyakoribb és tömegesebb tüntetetések markáns szimbólumává.
A kár kezelése és a szekrényekből kihulló csontvázak csörgése
A hatalmat gyakorló Szerb Haladó Párt, de főleg az elnöki posztot betöltő autokrata Aleksandar Vučić megpróbálta kezelni a kárt, de a szekrényekből kihulló csontvázak csörgése ezt alaposan megnehezítette.
Az sem segített, hogy a gyakorlatilag mindenről egyedül döntő, teljhatalmú Vučić beáldozta három hűséges káderét, az akkori és a korábbi építésügyi minisztert, valamint a Vasúti Infrastruktúra Vállalat igazgatóját, akik először lemondtak funkciójukról, majd előzetesbe kerültek.
Jelenleg házi őrizetben vannak. Ellenük és munkatarsáik ellen folyik az eljárás, de kevesen hisznek abban, hogy elítélik őket.
Jelena Tanasković, a Vasúti Infrastruktúra igazgatója az ügyész előtt azt nyilatkozta, a vasútállomás projektjének ügyében Goran Vesić volt építésügyi miniszter a felelős.
Mint mondta – mielőtt az igazgatói posztra került – Vesić közölte vele: kinevezésének egyetlen feltétele, hogy elfogadja, a gyakorlatban mások irányítják és vezetik az összes projekt megvalósítását – az ő dolga csak annyi, hogy mindent aláírjon – mert ezt így beszélte meg Aleksandar Vučić szerb elnökkel.
Eltört koponya, eltört állkapocs és Vučić kiszabadított „hősei“
Eközben kissé váratlanul, de annál látványosabban létrejött a tiltakozó egyetemisták mozgalma, amely villámgyorsan és szinte teljesen átvette a legyengült, szétzilált ellenzéki pártok szerepét, és ma már Vučićék egyetlen komoly vetélytársát, konkurenciáját jelenti.
A terebélyesedő mozgalom egyre radikálisabb megmozdulásai polgári lázadáshoz, útlezárásokhoz, blokádokhoz vezettek. A rezsim idegessé, hisztérikussá vált, aminek következtében számos incidens történt. A haladópárti szimpatizánsok Újvidéken és Belgrádban többször hajtottak a tömegbe és sodortak el embereket. Többen súlyosan megsérültek, az egyik egyetemista lánynak eltört a koponyája.
A legdrasztikusabb és legnagyobb következményekkel járó incidens ez év január 28-án játszódott le Újvidéken, amikor négy ifjú haladópárti huligán megtámadta azokat az egyetemistákat, akik matricákat ragasztottak ki Újvidék belvárosában. A támadók a Szerb Haladó Párt irodájából léptek ki, és az üldözés során baseballütőket is használtak. Az egyik újvidéki egyetemista lánynak eltörték az állkapcsát.
A bestiális támadás után lemondott posztjáról Miloš Vučević miniszterelnök és Milan Đurić, Újvidék polgármestere.
Vučić azonban néhány hete hősöknek nevezte az elkövetőket, akik „csak védték a pártirodát“, minap pedig kegyelemben részesítette őket. Ez a „rehabilitáció“ tovább fokozta a polgárok elégedetlenségét, felháborodását.
Hogyan állították meg a haladók „Délvidék elszakítását“?
A tüntetések kezdeti szakaszában Vučićék propagandagépezete azt próbálta elhitetni a nyilvánossággal, hogy a tiltakozás mögött Délvidék „elszakításának“ szándéka áll.
A haladók Szávaszentdemeteren megtartott februári nagygyűlésén elfogadták az Aleksandar Vučić szerb elnök által kezdeményezett nyilatkozat szövegét, amely öt pontot tartalmaz.
„Vajdaság a modern Szerbia nemzeti politikai, alkotmányos és kulturális identitásának elválaszthatatlan része. Ahogyan Szerbia nem létezik Vajdaság nélkül, úgy Vajdaság sem létezhet Szerbián kívül“ – áll a Délvidékről szóló úgynevezett „nemzeti deklaráció“ szövegében.
„A szerbiai északi tartományban tapasztalható legújabb események – a szeparatista eszmék és mozgalmak újjáéledése, a ‘vajdasági nemzet’ eszméinek nyilvános hirdetése – arra kötelez bennünket, hogy a társadalmi és politikai szférában aktívan cselekedjünk Szerbia állami területi integritásának és egységének védelme érdekében” – olvasható a történelmet durván elferdítő dokumentumban.
„Ennek érdekében, a polgárok szuverén akaratával elfogadott szerb alkotmányból kiindulva, amelynek alapelvei kimondják, hogy Szerbia a szerb nép és az ott élő polgárok állama, valamint hogy Szerbia területe egységes és oszthatatlan, a polgárok elé terjesztettük a Vajdaságról szóló Nemzeti Deklarációt, amely öt pontot tartalmaz.”
Az első és a második pont
Az első pont „Vajdaság történelmi fejlődéséről szól, míg a második pont Vajdaság állami rangra emelésének folyamatos kísérleteiről és a vajdasági nemzet eszméjének erőltetéséről beszél.“ Ez utóbbit történelmi alap, társadalmi, gazdasági és nemzeti indokok nélküli, „mesterségesen létrehozott vajdasági szeparatizmusként“ írják le, amelyet eufemisztikusan autonomizmusként határoznak meg.
A harmadik pont
A harmadik pont „Vajdaság alkotmányos-jogi helyzetét tárgyalja a második világháború után – az autonóm tartományként való létezéstől kezdve, amelynek autonómiája fokozatosan kiterjedt egy kvázi szövetségi közösségig, majd a politikai-területi autonómia szokásos alkotmányos kereteihez való visszatérésig.“
A negyedik pont
A negyedik pontban „a szeparatista tendenciák megállítását és Vajdaság alkotmányos keretek közé történő visszahelyezését írják le (2012–2014 között)“.
Az ötödik pont
Az ötödik pont témája Vajdaság mint multikulturális, többnemzetiségű és multikonfesszionális közösség, amely a polgárok egyenjogúságán alapul.
„Vajdaság az európai értékek megtestesítője, az autonóm tartomány területén élő valamennyi polgár közössége, ugyanakkor elválaszthatatlan része a modern Szerbia nemzeti politikai, alkotmányos és kulturális identitásának. Ezek a szellemi értékek nem oltják ki egymást, hanem kiegészítik egymást. Más, partikularista, autonomista, sőt szeparatista és szerbellenes tartalmak előmozdítása végletekig torzítja, és ennek megfelelően teljesen tagadja azokat a nagy eszméket, amelyekre Vajdaság épült“, áll a nagyszerb dokumentumban.
„Vajdaság nem csupán Szerbia része; Vajdaság maga Szerbia. Vajdaság a név, Szerbia pedig a vezetéknév, és ahogyan nincs Szerbia Vajdaság nélkül, úgy Vajdaság sem létezhet Szerbián kívül” – így zárul a szélsőnacionalista deklaráció.
A nyilatkozat elfogadása után a haladók (legalábbis egyelőre) leszálltak Délvidék témájáról.
Nem válogatnak az eszközökben
A szerb elnök továbbra is külföldről pénzelt és irányított „színes forradalomnak“ minősíti a Szerbia- és Délvidék-szerte zajló tiltakozásokat.
Mi több, bejelentette, hogy júniusig befejezi a „Hogyan győztem le a színes forradalmat?“ című könyvét, amelynek „világszerte hasznát veszik”.
Hozzáfűzte, hogy ez lesz a legolvasottabb könyv az egész világon. Mint mondta, meggyőződése, hogy több tízmillió példányban fog elkelni Kínában, de más országokban is szétkapkodják majd.
A könyvet azonban nem írta meg, a tiltakozások pedig változatlan intenzitással zajlanak.
Március 15-én a minden idők egyik legtömegesebb szerbiai tüntetésén a Nyilvános Rendezvények Archívuma szerint mintegy 320 ezer polgár tüntetett a rendszer ellen Belgrád központjában. A hatalom háromszor kevesebb résztvevőt számolt meg.
A rezsim nagy valószínűség szerint hangfegyvert vetett be a demonstrálók ellen. Ezt Vučićék a mai napig tagadják.
Több szerbiai civil szervezet közösen tett feljelentést „ismeretlen tettes“ ellen terrorizmus gyanújával, mert szerintük veszélyes eszközt vetettek be a március 15-i belgrádi tüntetésen.
A tüntetés után mintegy négyezer polgár fordult ezekhez a szervezetekhez, közülük több mint háromezren számoltak be pánikról, testi tünetekről, félelemről vagy sérülésekről. A civil szervezetek közölték: az ENSZ különleges jelentéstevői vizsgálatot indítottak, hogy megállapítsák, pontosan milyen eszközt használtak a tüntetés során.
Ugyanakkor a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság döntésére is várnak.
Persze, Vučićék sem ültek ölbe tett kézzel.
A szerbiai Biztonsági-Információs Ügynökség, értsd: a „szerb ávó“ hivatalos honlapján megjelent az Orosz Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálatának (FSZB) jelentése, amely a 2025. március 15-én Belgrádban tartott tiltakozás során bevetett hangfegyver ügyét „vizsgálta“.
A jelentés szerint „a rendelkezésre álló eredmények alapján határozott következtetés vonható le, miszerint a szerb rendőrség birtokában lévő LRAD típusú hangkibocsátó eszköz nem került alkalmazásra a tiltakozás ideje alatt”.
Az FSZB dokumentuma azt is megállapítja, hogy „nem használtak akusztikus eszközöket a tüntetés résztvevőinek feloszlatására”, valamint „a jelek egy megrendezett provokációra utalnak, amelyben egy speciálisan előkészített csoport vett részt. Ezek a személyek okostelefonok segítségével szinkronizálták mozdulataikat, imitálva az akusztikus fegyver hatását, és ezzel egyidejűleg akadályozták a mentőszolgálat működését.”
A polgárháború előszele?
Június 28-án újabb nagyszabású tüntetésre került sor, amelyen a Nyilvános Rendezvények Archívuma szerint 140 ezer tiltakozó egyetemista és polgár gyűlt össze. Előrehozott választások kiírását követelték, amelyeken az egyetemisták és tanárok által összeállított lista próbálná megbuktatni a Szerb Haladó Pártot.
Ez a demonstráció és az azt követő időszak a rendőrség rendkívül brutális fellépésről marad emlékezetes.
A mai napig blokádok, útlezárások zajlanak Szerbia- és Délvidék-szerte. Az elmúlt egy hétben több száz tüntetőt tartóztattak le és nagyon sokan megsérültek a rendőrséggel való összecsapások során.
A rendőrökön kívül olyan egyenruhások is részt vesznek a blokádok szétverésében, akik bár rendőrként lépnek fel, semmiféle azonosító jelzést nem viselnek, arcukat pedig símaszk takarja. Többen azt gyanítják, hogy ezek az emberek nem is valódi rendőrök, hanem Vučić „pretoriánus gárdáját“ képezik, amely volt bűnözőkből áll, akik Belgrád belvárosi zöldterületén, az ún. Pionír parkban, az elnöki palota előtt tanyáznak.
Jelenleg szinte minden városban folyamatban vannak a tiltakozások és blokádok.
A kegyetlen leszámolások és bebörtönzések ellenére az elégedetlen polgárok nem tágítanak. Ebben a pillanatban lehetetlen megjósolni a polgárháború előjátékára hasonlító folyamat végkimenetelét.
A Délvidék szerepe a forradalmi eseményekben
Délvidéknek ezúttal is kulcsfontosságú szerep jutott a forradalmi eseményekben. A tiltakozások a legnagyobb délvidéki városban, Újvidéken történt tragédia után kezdődtek. Érdekes, hogy Vučić azóta egyszer sem látogatott ebbe a városba. Sokan úgy vélik, fél az újvidéki lakosság fogadtatásától.
A korábban többnyire passzív Szabadkán is viszonylag sokan vesznek részt a tiltakozó megmozdulásokon. Zentán is Topolyán is voltak tüntetések.
Ami a délvidéki magyar pártokat illeti, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) eltérő álláspontra helyezkedett.
A szervilis VMSZ, mint a hatalmi koalíció része maradéktalanul támogatja Vučićék minden lépését. Még a „vajdasági deklaráció“ meghozatala ellen sem tiltakozott.
A VMDK ugyanakkor egy közleményében felteszi a kérdést Pásztor Bálintnak, a VMSZ elnökének: „Milyen érzés egy olyan kormány tagjaként tevékenykedni, amely békésen tüntető egyetemisták és polgárok ellen símaszkos huligánokat vet be?“
A VMDK arra biztatja a délvidéki magyarokat, minél nagyobb számban vegyenek részt a Vučić-rezsim elleni demonstrációkon.
A tiltakozások szépséghibái
Nem téveszthető szem elől a tiltakozások szervezőinek, nem hivatalos vezetőinek és résztvevőinek heterogén összetétele, ideológiai sokrétűsége. Ez önmagában talán nem is lenne akkora gond, csakhogy köztük a szélsőnacionalista elemek sem mennek ritkaságszámba. Többen a Koszovó-mítosznál ragadtak, mintha Vučićnál is nagyobb szerbek szeretnének lenni.
Remélhetőleg mégis többen vannak, akik a jogállamért, a normálisabb társadalomért szállnak síkra.
A tiltakozók különböző csoportjai közötti kapocs nem más, mint Vučić önkényuralmával és a korrupció sarában hempergő klikkjével szembeni averzió.
Nem ártana azonban, ha egy konkrét, letisztult jövőképet tárnának a potenciális szavazók elé. Például jó lenne tudni, hogyan szándékoznak megbirkózni a teljes elszegényedés küszöbén csúszkáló lakosság szociális problémáival.
Persze az is lehet, hogy a programjukat csak akkor mutatják be, ha Vučić kiírja az előrehozott választásokat.
Borítókép: Tüntetés Belgrádban 2025. június 28-án / fotó: Maxim Konankov / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Bejelentkezés