Ha valóban ez volt az új szeptember 11., akkor ennek még húsz év múlva is mindannyian inni fogjuk a levét.
Úgy fest, hogy mindenki a magyarok vagyonáért aggódik. Lehet, hogy én kezdem elveszíteni a fonalat, de úgy tűnik, nagyjából ugyanazzal az ügykörrel három intézmény foglalkozik majd párhuzamosan. Egy egészen vadregényes történet bontakozik ki.
Úgy tűnik, hogy az „itt és most” létező AI, ami már embereket öl vagy sodor veszélybe, nem annyira érdekes és izgalmas, mint az eljövendő mesterséges intelligencia, amivel saját fejlesztői szerint az emberiség életét kockáztatjuk.
A budapesti politika vitán felül álló legfőbb kérdése a hajléktalanok és a MOHU visszaváltó-automatákra szakosodott palackozó bandák kérdése lett. A kerületi polgármesterek az eddigi balliberális megközelítéssel radikálisan szakítva egy emberként követelnek több rendőrt.
Bizonyára nem csak nekem tűnt fel, hogy az új kormány első száz napjának egyik legfőbb jellemzője a minden napra jutó orbánozás.
Az állami ünnepségen nálunk a főszereplő az állam és a politika, a szabadnap pedig csak egy jó apropó arra, hogy a hatalom helyzetbe hozza a hozzá lojális vállalkozói és művészeti szférát.
Mi történik akkor, ha a puszta közepére kirakunk kétezer embert szűkös erőforrásokkal, radikálisan eltérő képességekkel, és már-már apokaliptikus elemekkel, úgy is, mint pusztító hőség vagy a száz kilométer per órás forgószél, ráadásul egy olyan környéken, ahol mindenki más nyelvet beszél, és meglehetősen nacionalista, továbbá egyéb politikai sérelmei vannak a másikkal szemben?
Úgy is fogalmazhatunk: a kampánycél teljesült, az együttműködés sikeres volt, további szolgáltatásokra most nincs szükség.
Egy plebejusabb, gumicsizmás Fidesz, aki a táncház mögé leszervez egy beszélgetést Schiffer Andrással, még üde, friss levegőt is hozhat a pufimellényes-uszítókampányos NER évei után.
Korántsem konteó, hogy a tömeges megfigyelést engedélyező rendelet valóban tömeges megfigyeléshez fog vezetni. Nem indokolatlan az aggodalom, hogy a techcégek kezében lévő ilyen eszközök lehetővé teszik majd, hogy az állampolgárokat megfigyeljék.
Egy olyan autóban ülünk, ami nyílegyenesen halad a szakadék felé, az első üléseken eközben azon vitatkoznak, ki legyen a kormánynál.
A szabadságnak bizony ára van, továbbá a sok kicsi sokra megy: már a világjárvány idején megtanultuk, hogy a legkisebb áldozatvállalás (otthon maradni) milyen nagy eredménnyel járhat (hisz nem haltunk meg). Mindenképp üdvözlendő a Kapitány István által bejelentett energiakorszerűsítés!
Hatszáztizenkilencezer feliratkozó, melyből heti szinten háromszáz-harmincezren aktív látogatók is, akik ontják magukból a kommenteket és a tartalmat. Ilyen számok mellett alighanem minden magyar médiatulajdonos megnyalná mind a tíz ujját, pláne, ha azt vesszük, hogy ezen felhasználók döntő többsége a hirdetők prémium célközönsége.
A Hírkereső azt csinálta kicsiben, amit a Google vagy a Meta nagyban.
Ami az elmúlt 16 évet illeti, érdemes azonosítani, hogy mi volt a Fidesz szemétsége, mi volt a magyar állam úgymond normál ügymenete, és mi volt az ellenzéki közeg és a tágabb magyar társadalom szerepe abban, hogy az áldozatokat pillanatnyi politikai érdekből felemelje, hogy aztán ejtse és magára is hagyja őket.
A Fidesz médiagépezete eddig tudta keretezni a saját és az ellenfele üzeneteit, most viszont olyan helyzetben találta magát, hogy ő került keretezés alá.
A Fidesz és holdudvara is erősen benézte a globális átrendeződést és az ebből következő viszonyrendszert, amikor a Trump-kormányhoz és a neokonokhoz kötötte a hajóját, abban bízva, hogy az amerikaiak gyorsan elhozzák a békét.
Április 24-én és 25-én a Dürer Kert nagytermében zenetörténelmi pillanatnak lehetett fül- és szemtanúja az egybegyűlt népes közönség: a kultikus, besorolhatatlan underground metálzenekar, amely a koncertjein mindig híresen jól játszott a közönség érzéseivel is, egy röpke, tizenegy évig tartó adásszünet után tért vissza a színpadra.
A fő kérdés az, hogy mely társadalmi rétegekből áll tulajdonképpen a Tisza, és ezeknek milyen érdeksérelmeik vannak és keletkeztek az elmúlt években, amelyek végső soron szembefordították Orbán Viktorral.
Eddig is kéjes élvezettel vegyes borzalommal követtem az elmúlt hét magyar kémsztorijait, de bevallom, a hétfő esti Gundalf-interjút nézve már szinte extázisba estem.
A választási kampány idejére tényleg műveleti terület lettünk, csak ez már régen nem úgy néz ki, ahogy azt a James Bond-filmeken nevelődött generáció elképzeli.
Az előttünk álló országgyűlési választás egyik legégetőbb kérdése így hangzik: vajon mi számít jobban, a digitális térben elért fölény, vagy a helyi beágyazottság és jelenlét? Avagy feltehetjük úgy is a kérdést, hogy a digitális leuralás válhat-e számszerű fölénnyé a szavazófülkékben.
A háborgás nagyon rövid távú memóriával jár együtt: a háborgó egyszerre négy-öt elemet tud fejben tartani, ha új jön be, kiszorul a régi, úgy kell tölteni, mint forgótárasba a lőszert.