Az újvidéki vasútállomás egy évvel ezelőtti összeomlása nemcsak tragédiához, hanem elmélyülő, elmérgesedő társadalmi válsághoz is vezetett. Már az első vizsgálatok korrupcióra, szabálysértésekre és súlyos építési mulasztásokra mutattak rá. Több magas rangú tisztségviselő, köztük miniszterek kerültek őrizetbe, de az (állítólagos) nyomozás még folyamatban van.
A tragédia után először az egyetemisták reagáltak: csendes megemlékezések, majd egyre nagyobb létszámú tiltakozások követték egymást Újvidéken, Belgrádban és más szerbiai és délvidéki városokban. Az egyetemistákból és civilekből álló mozgalom gyorsan formálódott, és konkrét követeléseket fogalmazott meg a Vučić-rezsim felé: átlátható vizsgálatot, a korrupció felszámolását, a közintézmények felelősségének tisztázását, valamint a közbiztonsági és építésfelügyeleti rendszer átalakítását.
Miután egyértelművé vált, hogy a rendszer nem hajlandó eleget tenni ezeknek az elvárásoknak, már csak egy követelés maradt: hogy Aleksandar Vučić szerb elnök írja ki az előrehozott választásokat, amelyeken a rezsim fő riválisa az ún. egyetemista lista lenne.
A számos (eleinte napi szintű) kisebb-nagyobb tiltakozás mellett az elmúlt időszakban, konkrétan március 15-én és június 27-én két megatüntetésre került sor Belgrádban, amelyek hatalmas tömegeket vonzottak az utcára. Mindkettő békésen indult, de a durva hatósági fellépés több alkalommal váltott ki felháborodást. A rendőrség vízágyút és könnygázt vetett be az emberek ellen, valamint számos (dokumentált) esetben túlzott erőszakot, hallatlan brutalitást alkalmazott.
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a kormányhoz kötődő csoportok, huligán bandák – több tanúvallomás és videófelvétel szerint – agresszíven léptek fel a tiltakozókkal szemben. Az őrizetbe vett egyetemistákkal szemben a rendőrök és csendőrök több esetben alkalmaztak megengedhetetlen, alapvető emberi jogokat sértő módszereket: veréseket, kínzásokat. Az utcai incidensek is egyre gyakoribbá váltak.
Több ízben fordult elő, hogy a tiltakozókat rühellő autósok belehajtottak a békésen demonstráló egyetemisták közé, aminek következtében két lány súlyos sérüléseket szenvedett. Egy másik incidensben négy férfi eltörte egy tüntető lány állkapcsát; később ezeket az elkövetőket Aleksandar Vučić elnöki kegyelemben részesítette, ami tovább erősítette a közfelháborodást.
A mozgalom eközben országos méretűvé vált. Ilyen társadalmi klímában került sor az előtető tragikus összeomlásának évfordulója alkalmából meghirdetett újvidéki tüntetésre.
Sok szerbiai és délvidéki városból szervezett formában indultak el az egyetemisták Újvidékre, hogy csatlakozzanak a tömegtüntetéshez.
Például a szabadkai egyetemisták gyalogos felvonulása nagy nyilvánosságot kapott, de még inkább reflektorfénybe került a Novi Pazar-i diákok menete, akik gyalog tették meg a 340 kilométeres távot Újvidékig.
Az évforduló napján Délvidék legnagyobb városa nagyszabású megmozdulásnak adott otthont. A demonstráció célja nemcsak a megemlékezés, hanem az előrehozott választások kiírására irányuló követelés megerősítése és a felelősségre vonás sürgetése volt.
Újabb számháború
Hatalmas tömeg árasztotta el Újvidéket.
A szerb belügyminisztérium és a Vučićékhoz közeli média 39 ezer résztvevőről beszélt, a hazai és külföldi sajtó egy része jóval nagyobb, legalább 100 ezres tömeget emlegetett, míg Aleksandar Olenik ügyvéd, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga alelnöke, saját rendőrségi forrásaira hivatkozva, azt írta az X közösségi oldalon, hogy 140–160 ezer fő tüntetett a rezsim ellen.
A részvételi számok körüli eltérések önmagukban is jól mutatják, mekkora társadalmi súlya volt a megemlékezésnek és az igazság követelésének.
A november elsejei események szomorú megemlékezésként indultak, de estére – a résztvevők sokaságának és az ország minden tájáról érkező egyetemisták jelenlétének köszönhetően – minden idők legnagyobb újvidéki demonstrációjává váltak.
Méltóságteljes megemlékezés
A megemlékezés 11:52-kor, 16 perc csenddel kezdődött: ugyanabban a percben, amikor 2024. november 1-jén leszakadt a vasútállomás „frissen felújított” előtetője, maga alá temetve 16 embert. Egyedül a 24 éves kiszácsi Teodora Martinko élte túl a tragédiát.
A tüntetők zöme a Felszabadulás Sugárúton gyűlt össze, onnan indultak a vasútállomáshoz. A peronoknál – ahol egy évvel korábban megállt az idő – sokan könnyek között rótták le kegyeletüket.
A megemlékezés részeként az esti órákban, a Dunán 16 lampion emelkedett a magasba csónakokról, a Péterváradi váron pedig feltűnt a fényfestett üzenet:
„Találkozunk holnap is, és minden egyes nap – amíg nem lesz igazság.”
„Húszezer dokumentum tanúskodik a tragédia okairól”
Az egyetemisták által szervezett központi rendezvény színpadán többek között Jasna Paunović volt ügyész és Sanja Fric, a Belgrádi Egyetem Építőmérnöki Karának professzora szólalt fel.
Fric professzor nagyhatású beszédében hangsúlyozta: „Az előtető nem terrortámadás vagy szabotázs miatt omlott össze, mint azt a rezsim újabban próbálja elhitetni, hanem azért, mert elveszítette teherbírását, ami elkerülte az illetékesek figyelmét.” Mint mondta, több mint 20 ezer dokumentumot és 600 ezer oldalnyi iratot vizsgált át, s ennek alapján a szakmai következtetése egyértelmű: korrupció és nemtörődömség vezetett a tragédiához.
„Nekünk, akik itt élünk, kötelességünk gondoskodni arról, hogy ilyen többé soha ne történhessen meg” – szögezte le.
A tömegben feltűnt Dejan Bodiroga, a híres szerb kosárlabdázó, az Euroliga mostani elnöke is, aki korábban már többször kiállt az egyetemisták mellett. Jelenléte sokak számára külön biztatást jelentett.
Éhségsztrájkba lép az előtető romjai alatt elhunyt fiatalember édesanyja
A megemlékezésen felszólalt Dijana Hrka, a tragédiában elhunyt Stefan Hrka fiatalember édesanyja. Könnyeivel küszködve jelentette be: „Éhségsztrájkba kezdek. Tudni akarom, ki ölte meg a fiamat és a másik tizenöt embert. Valakinek felelnie kell.”
Köszönetet mondott az egyetemistáknak és a polgároknak: „Ma Újvidék sírt. De én azért harcolok, hogy többé egyetlen anya se sírjon ilyen okból.”
Az asszony a belgrádi parlamentnél felállított sátortábor előtt folytatja majd az éhségsztrájkot. Vučić ezt a sátortábort „utolsó védelmi vonalnak” nevezte.
A megemlékezés napján interjút adott Dunja Halilović, a szerbiai Kereső- és Mentőszolgálat önkéntese, aki felidézte, mi történt tavaly november 1-jén a romok alatt: „Mintha megállt volna az idő, amikor odaértünk. Olyan képeket láttunk, amelyeket soha többé nem tudunk kitörölni az emlékezetünkből.”
Ő és társai nyolc órán át dolgoztak megállás nélkül. Ő volt az első, aki meghallotta a túlélő, Teodora Martinko segítségért kiáltó hangját. „Folyamatosan beszélnünk kellett hozzá, hogy ébren tartsuk. Minden egyes »Hallod-e a hangunkat? Itt vagy velünk?« életben tartotta benne a reményt.”
„Ez a város, ez az ország többé nem ugyanaz”
Duško Radosavljević ismert politikai elemző azt javasolta Vučićnak, „szálljon repülőre és meneküljön.”
„Ez a város, ez az ország többé nem ugyanaz. A nép felszabadult a félelem alól. Amíg loptál, loptál, amíg hazudtál, hazudtál – de most már emberek haltak meg. Ez így tovább nem mehet”, üzente a szerb elnöknek Radosavljević.
Branislav Trifunović színész, a korábbi tiltakozások egyik ikonikus alakja azt nyilatkozta, Újvidék most a „kollektív gyász és a felébredt emberi szolidaritás városa”. Az egyetemisták szerepét így méltatta:
„Ők ébresztették fel bennünk azt az emberiességet, amelyről már-már elfelejtettük, hogy egyáltalán létezik.”
A szerb határőrök nem engedték a magyar egyetemistáknak, hogy csatlakozzanak az újvidéki társaikhoz
A megemlékezések nem korlátozódtak Újvidékre: például Szabadkán és Topolyán is nagyszámú helyi lakos gyűlt össze, hogy 11:52-kor lerója kegyeletét.
Magyarországi egyetemisták egy csoportja is csatlakozni szeretett volna az újvidéki demonstráció részvevőihez, ám a szerb hatóságok nem engedték be mindannyiukat. A határnál többeket visszafordítottak arra hivatkozva, hogy „nemzetbiztonsági kockázatot” jelentenek; néhányuk személyes tárgyait, rádióit, matricáit is lefoglalták, írta a 24.hu.
Két lányt, akik egy autóban utaztak együtt, fehérneműre vetkőztettek a szerb határőrök.
Végül a 30 fős csoportból mindössze 11-nek sikerült belépnie az országba. A Hallgatói Szakszervezet szervezésében érkeztek Újvidékre.
A nap üzenete: együttérzés, gyász és elszántság
A megemlékezés késő esti fináléján egy egyetemista szervező csak annyit mondott a tömegnek: „Köszönjük, hogy eljöttetek. Holnap is itt leszünk – és minden nap, amíg tart a küzdelem az igazságért.”
A dunai lampionok fénye, a tömegek csendje, valamint a Péterváradi várról lecsorgó üzenet mind ugyanarról szólt: az ország egyik legsúlyosabb tragédiája után a polgárok már nem csak emlékeznek – hanem elszántan követelik, hogy nyerjék el méltó büntetésüket mindazok, akik felelősek tizenhat ember haláláért.
Borítókép: Megemlékezők Újvidéken az újvidéki vasútállomáson történt tömegtragédia első évfordulóján, 2025. november 1-én / fotó: OLIVER BUNIC / AFP
Bejelentkezés