A Péter & Gábor legfrissebb adása ezúttal Róbert & Gábor lett, mivel Karafiáth Orsolya és Balogh Gábor mellé Németh Róbert ült be a stúdióba, hogy az elmúlt évtizedek egyik izgalmas, sokat vitatott, de kevesek által igazán ismert szubkultúrájáról, a nemzeti rockról beszélgessenek.
 


A műsor elején kiderül, ki hogyan találkozott először a panelházak tövében vagy épp a rádióban és házibulikban a műfajjal – amelyről aztán gyorsan ki is derül, hogy valójában nem egy műfaj, sokkal inkább életérzés és gondolatiság.

Szóba kerülnek a kezdetek, amikor a magyarságukra, nemzeti önazonosságukra büszke skinheadek bizony sokszor megmosolyogtató módon egy az egyben másolták a stílus első, javarészt brit úttörőit. Németh emlékeztet, hogy az angol skinhead mozgalom eredetileg nem volt szélsőjobboldali, sőt karibi, fekete zenei gyökerekből is táplálkozott.

Az első hazai bandákat legalább annyira motiválta a polgárpukkasztás és a diktatúrával szembeni kiállás, mint az ideológia – mutat rá Balogh. A rezsim számos kérdést tabusított, így ezeket artikuláltan, cizelláltan megfogalmazni is tilos volt – a korai bőrfejűek pedig artikulátlanul kiáltották a világba azt, amit Trianonról, vagy a cigánykérdésről gondoltak – vagy sokszor inkább csak éreztek. „Ebben az országban egyszerre volt betiltva a Szegényeket Támogató Alap, és a Mos-oi együttes, hiszen a szocializmusban nem lehetett sem szegény-, sem cigánykérdés” – idézi fel Balogh.

A rendszerváltás után a kulturális tér megnyílt, és a korábbi underground zenekarok nagyobb közönséget értek el. Ugyanakkor a politika is elkezdte használni a mozgalmat, ami új törésvonalakat hozott létre. Ekkor válik el végleg, sőt kerül egymással szembe a magyar punk és skinhead szubkultúra. Balogh szerint ugyanakkor ezek a zenekarok a különböző pártok számára hosszú távon „használhatatlanok voltak”. „Furán hangzik pont a skinheadekre ez a jelző, de fésületlen, vad dolog volt ez, ami igazán végül is soha nem tudott domesztikálódni a politikához”.

A kétezres években a nemzeti rock bizonyos részei áttörték a szubkulturális határokat. Németh szerint ennek egyik csúcspontja az Ismerős Arcok Nélküled című dala. „Szerintem az elmúlt húsz évnek két ilyen emblematikus dala van, a Most múlik pontosan, meg a Nélküled” – mondja. A dal stadionhimnusszá vált és túlnőtt eredeti közegén. Ahogyan a Kárpátia is, amelyről Balogh megjegyzi: valószínűleg ők is nagyot néztek volna, ha valaki 15 évvel ezelőtt azt mondja nekik, hogy a falu- és városnapok egyik kedvenc zenekara lesznek egyszer.

Lehet-e lassúzni Egészséges Fejbőrre, és táncolni Romantikus Erőszakra? A nemzeti rock a zeniten van, vagy már túl a csúcson? Pogóznak-e még a mai kamaszok irredenta számokra? Kiderül a műsorból.