A gasztronómia jó ideje visszavonhatatlanul a tömegkultúra része. Trendek, divatok, életmódhullámok jönnek-mennek, tilalomfák változnak, de összességében menő az ételek és italok körül sürgölődni. Ebben az infódzsungelben próbál latte machetével utat vágni a Csemegepult, melynek ez alkalommal két gasztroblogger, Havas Dóra és Kárai Dávid a vendége.
 


Valamikor húsz éve lett arra figyelmes, hogy a főzés, az, hogy mit eszünk, vagyis összességében a gasztronómia betört a popkulturális térbe, „popdolog lett”, miközben korábban csak egy szűkebb társadalmi réteg identitásképzésének volt a része – ezzel a felütéssel kezdi a műsort Németh Róbert.

„Nem is tudom, hogy előtte volt-e úgy igazán ilyen. Voltak gasztrocikkek mondjuk a Magyar Nemzetben vagy az Élet és Irodalomban, de ez itt megállt, tömegkulturális szerepe talán nem volt. Azért merem ezt ilyen nagyon határozottan állítani, mert hogy ugye az első gasztroblogger-generációból származom.” – reagál erre Havas Dóra, aki éppen 20 éve indította el a Lila füge blogot, ami a hazai gasztrotartalom-gyártásban az egyik első fecske volt. Havas szerint megfigyelhető volt akkor, hogy azok kezdtek beszélgetni vagy írni gasztronómiáról, vagy a gasztronómiával kapcsolatos élményekről, akik vagy sokat utaztak, vagy külföldön éltek.

Kárai Dávid már egy következő generáció képviselőjeként azonosítja magát. Számára az már adottság volt, hogy vannak, akik gasztronómiáról írnak, például Havas Dóra. Hozzáteszi, azóta már van egy harmadik, sőt negyedik generáció is, ráadásul aki ezzel foglalkozik, az nem is „gasztroblogger”, nem hosszú írásokat készítenek az ételekről és a főzésről. Ráadásul ma már nem akkora rejtély a rámen vagy a pho leves, hiszen zajlik közben a globalizáció, az információk gyorsabb és szélesebb körű terjedése. Ma már az, hogy ilyen módon foglalkozunk a gasztronómiával, nem számít úri huncutságnak, teszi hozzá Virányi Orsolya.

Ami azonban még talán ma is annak számít, az az étterembe járás, teszi hozzá Kárai Dávid – az emberek nagyobb része még mindig csak akkor megy el étterembe, ha valami nagyon különleges alkalom adódik. Ennek persze gazdasági okai is vannak, megdrágult a vendéglátás, teszi hozzá Havas Dóra. Mindeközben viszont, teszi hozzá Virányi Orsolya, számos stílusos étterem nyitott meg Budapesten kívül.

Azért is jó, ha gasztronómiáról beszélgetünk, mert a napi háromszori étkezés lényegében mindenkit érint, és itt lehet nagyon jó döntéseket hozni, jegyzi meg Havas Dóra (– és nagyon rosszakat is, teszi hozzá Virányi Orsolya). Havas szerint például kényelmes dolog az ételrendelés, azonban drágább, rosszabb minőségű, mintha otthon készítenénk el az ételt, ráadásul hosszas döcögés után jut csak el a konyhánkig. „Sokkal jobb döntés rászánni azt a negyven percet, ami idő alatt ugyanabból az összegből az egész család számára tudok valami jót elkészíteni” – mondja Havas Dóra.

Mostanság félévente jön egy trend, ami arra vonatkozik, hogy mit együnk vagy mit ne együnk, dob be egy újabb témát Virányi Orsolya, hozzátéve, már nem gasztro-, hanem életmódforradalom van, és rá is kérdez a vendégeknél, hogyan alkalmazkodnak a munkájukban ezekhez a hullámzásokhoz. És mennyire identitáskérdés az étkezés ma, fejeli meg mindezt egy mellékkérdéssel Németh Róbert. Havas Dóra szerint a két kérdés összefügg: az, hogy mit eszünk és mit posztolunk a közösségi médiában, néha köszönőviszonyban sincs egymással, a trendekből pedig az tapad meg a mindennapi életben, ami jól esik, ízlik. Kárai Dávid a dubaji csokit hozza fel példaként arra, hogyan mozognak a trendek: mindenhol látta, mindenhol hallott róla, kialakult benne egyfajta ellenállás, hogy csak azért sem kóstolja meg… majd megkóstolta, és ízlett neki, érdekesnek, különlegesnek találta. Az aktuális életmódkérdésekről pedig azt mondja: minden, ami nagyon szélsőséges, az nem jó út. Igyunk vagy ne igyunk tejet? Jó vagy rossz a sok zöldség-gyümölcs? Mi a helyzet a zsírral? Megannyi szorongató kérdés.

És itt nem is érnek véget a felvetések.

Hogyan kapcsolódott össze a sztárkultusz és a gasztronómia? Milyen felületeken és formákban írnak, filmeznek, beszélnek ma a gasztronómiáról? Mi változott ezen a területen húsz év alatt? Milyen receptek pörögnek a legjobban a felgyorsult világban? Van-e diétakultusz? Hogyan mozog ma egy gasztroblogger – vagy ma már inkább: egy gasztronómiával foglalkozó influenszer vagy szakértő – a közösségi térben? Hogyan kapcsolódott össze a gasztroforradalom a filmmel és az irodalommal? És hogyan jelent meg mindez a kereskedelmi televíziózásban?