Amerikai Sztahanov | 21. rész: Római kút, Hegyeshalom

Egy Broadwayra néző osztályteremben fogadnak. Kávé, két pohár víz a tanári asztalon, sütemények. 

Mark Dickerman, a tanszékvezető köszönt, welcome to Dramatic Writing at Tisch School of the Arts, New York University. 

Bemutatja a meghallgatás résztvevőit: Professzor Karen Malpede, görög drámatörténelem; Professzor Manzi, klasszikus forgatókönyv; Professzor Leyda, filmtörténelem; Catherine Lemieux, mesterdiploma kandidátus, a Miami Vice-on dolgozik, sorozat, film; Frank Pugliese, mesterdiploma kandidátus, David Mamettel tanul, dráma. Bíró Yvette is itt tanít, sok Jancsó filmen dolgozott, de sajnos most nincs New Yorkban. 

Egy házi szabály. Beleszólhatunk mindenbe. Nem udvariatlanságból, csak türelmetlenek vagyunk, szeretünk azonnal választ kapni. A New York-i és a hollywoodi filmipar erőltetett menetben halad. Nem vár senkire.

Catherine elmagyarázza az idővonalat. Ötperces témakörök. Letesz az asztalra is egy gépelt másolatot. 

Mi ez a történet?

Miért fontos ez a történet az amerikai közönségnek?

Ki a főhős?

Miért szeretik, miért drukkolnak a nézők ennek a főhősnek?

Szem előtt tartva Arisztotelész Poétikáját, mi ennek a munkának a drámai íve?

Milyen fejlődésen, milyen változáson, milyen felfedezésen megy keresztül a főhős? 

Mindannyian elolvastuk az írásodat. Én kétszer is. Aztán odasúgja, az időrend formalitás. Legtöbbször csak dumálunk.

Leülnek a tanterem hátsó soraiba. Én a tanári asztalhoz megyek. 

Kezdheted. Ki a főhős? 

A magyar emigráns mitológiában Mozdonyként ismerték. Eredeti neve Wienhoffer János volt. Miskolcról jött, diósgyőri vasmunkás, bluecollar, ahogy itt mondják, melós. A helyi vasutas sportszervezetben, az MVSC-ben bokszolt, félnehézsúlyban. Türelmes volt, taktikázott, fárasztotta ellenfeleit, az alkalomra várt. 

Egy idő után Budapestre költözött. A Sport Szállodában és a Körszállóban pincérkedett. Ott…

Dickerman megállít. Miért ment el? 

Nem bírta az öltöző szagát. Az izzadságot, a kanszagot. Bűzlött minden az elkeseredéstől. Nem boxoltak igazán az emberek, csak verték egymást. Ment egész nap a pálinka, a hosszúlépés, nem volt ezen túl semmi terv, ambíció vagy jövő. Nehéz, ólmos esős, céltalan világ. 

Tovább.

Ott… a Sport Szállóban ismert meg egy pincért, Samu volt a neve. Pár éve rúgták ki a MÁV-tól. Anyagi károkat okozott. Szenet lopott a kelenföldi állomásról. Egy ócska Csepel teherautóval hordta szét a környező falvakba. Fél áron zsákolta a helyieknek. 

Munka után lementek a Feneketlen-tó partjára. Cigarettáztak, még a mezítlábas Munkás-korszakból osztottak. Barátságtalan, fekete volt a víz. Mint egy mitológiai lény, elnyelte Buda fényeit. 

Ide költözött, mondta Samu keservesen. Ide terpeszkedett be hatalmas valagával, ebbe a kibaszott feneketlen tóba az összmagyar gonoszság. 

Itt született meg az ötlet. A Feneketlen-tó mellett. Hogy Bécsbe menekülnek. 

Ez a dráma nyitóképe, ahogy a két mozdony átrobog a határon. Budapestről indulnak mint felmentő vonat, egy veszteglő gőzöst váltani Károlyházán. Ott összekapcsolják a két mozdonyt, és indulnak Kelet helyett Nyugat felé. Egy beépített vasutas haver a Hegyeshalom–Ostbahn vágányra állítja őket, és felugrik hozzájuk a mozdonyra. Így érkeznek hárman Ausztriába. 

Van egy német kifejezés, Unterwegs, ami legjobban tükrözi a dráma központi érzését, mondhatni létérzését. Sajnos nem találtam egy megfelelő angol vagy magyar szót erre. Ahogy az ember két hely között lebeg – az egyik hely az, amit elhagyott, a másik pedig az a titokzatos, amiről álmodozik. Volt a hetvenes évek végén egy progresszív nyugatnémet zenekar. Ezt hallgattam a menekülttáborban, Unterwegs. 

Mi ez a történet? 

A nyugati vándorlás az amerikai élet meghatározó összetevője. A westernfilmek, a pionírsztorik, a pilgrimsztorik leggyakrabban a belső vándorlásról szólnak – az amerikai Keletről az amerikai Nyugatra. De vannak kivételek, mint a Ragtime, látunk orosz vagy kelet-európai változatokat is. A Hegyeshalom egy magyar változat, amelyben négy ember útjai keresztezik egymást. Mint mindentudó narrátor én fogom össze a történet szálait. Wienhoffer János az egyik a négy közül. Ő a főszereplő.

***

Vett egy huszonnégy szobás hotelt Koblenzben, a három folyó városában, a város szívében. Sétálóutcák, templomok, kávéházak. Híres német turistaközpont. Ide jöttek a haverok, az erdélyi menekültek, a felvidéki srácok, akinek éppen nem volt szállása. Mindenki besegített a munkába. Meszeltek, padlóztak, tapétáztak, rendbe hozták a vízvezetéket, újracsempézték a fürdőszobákat, hordták a söröshordókat a pincébe. Senkinek sem kellett megmondani, hogy mit csináljon. Ment a munka magától, az emberek látták, hol kellett segítség. 

Itt sütöttem a reggeli sonkát a holland mérnököknek. Pakoltam nekik rántottás zsemléket és a kávés termoszokat az útra. Álmatag, jóképű emberek voltak. Egy vízügyi projekten dolgoztak, készpénzben fizettek. Gyakran összekevertem a visszajárót, nem ismertem még a bankjegyeket. Nem szóltak. 

Jánossal mentünk bevásárolni a vendéglőnek. Vadul vezetett, pörgette a kormányt a kanyarokban, kihúzott minden lóerőt a Mercedesből. Argentin steak, sonka, tojás, fagyasztott sült krumpli. Rám bízta a konyhát. Tejszínes gombamártás és feketésre perzselt argentin steak volt a vendégek kedvence. A Sport Szállodából hozta ezt a receptet. Nem szeretett főzni, de mindig ott volt a konyhában a cigarettával. Ki tudott vinni tíz tál ételt a karján. 

Mitől félt Wienhoffer János, kérdezi Karen Malpede.

Atlantisztól. 

Atlantisztól? 

Az elveszett világtól. Minden emigráns ettől retteg. Ez a homályos, víz alatt tündöklő, elhagyott világtól, ami minden múló nappal egyre gyönyörűbb. De minden múló nappal egyre elérhetetlenebb is. 

Nem feltétlenül, mondja Karen Malpede.

Ez a világ megáll, megmerevedik az időben. Mint egy fekete-fehér fotó. Mitológiává lesz. 

Ez univerzális jelenség. Én is emigráns vagyok, görög. Újra megkérdezem, mitől félt Wienhoffer János? 

Volt valami gyerekdolog. A barátnője nem akarta megtartani a gyerekét. Három hónapos volt. Homályos.

Tisztázni kell a dolgokat, jelenti ki Karen Malpede. Nem lehet homályosan hagyni. A görög dráma egyik kedvenc technikája a transzpozíció. Egy másik szereplőre osztod azt, ami veled történt az életben. Kié volt ez a gyerek? 

Gyerekek voltunk. Középiskola. Volt egy barátnőm, Andrea. Valahogy összejött egy gyerek. Terhes volt. Három hónapos. A szülei orvosok voltak. Híres budapesti szívgyógyászok. Nem merte nekik mondani, anyámhoz ment. 

Vitték a nagyerdei klinikára. Harcolt. Húzták a lábánál fogva. Végig a folyosókon, mint egy bűnözőt. Nem harcoltam érte. Csak néztem, mintha egy egészen más, rajtam kívüli világ lett volna. És a család. Milyen család az, ahol nincs szükség a gyermekemre?

Ez egy érdemi dráma, de egy másik dráma, kopog a tollával az asztalon Karen Malpede, mitől félt Wienhoffer János? 

Ment szobáról szobára. Éppen oda, ahol üresedés volt. Egy gördülő állványon tartotta a ruháit, az öt pincérnadrágot, az öt fehér inget, és a fényesre kefélt fekete cipőket. Volt egy hengeres papírdoboza. Ebben tartotta a Nemzeti Sportot, amit a nővére küldött neki minden hónap elején. Kikerült valahogy a régi MVSC-s fejvédője is. Vitte ezt is szobáról szobára. Ennyi volt a cucca. Nem volt téli kabátja, sapkája, bakancsa, csizmája, semmilyen más öltözet. 

Volt egy barátnője, Ildikó. Férjhez ment egy német mérnökhöz. Született egy gyerekük is, de rosszul sikerült a házasság. Nem bírta a férfit, és lassan kezdte megutálni a gyereket is. Szerencsétlen dolog volt. Ahogy az németül mosolygott, ahogy az németül beszélt. Idegen lett a saját gyermeke. Megrettent, kirázta a hideg, ha ránézett. Esténként hagymát tett a lába közé, hogy ne másszon rá ez a német szagú, német ember. 

Itt vacsorázunk együtt a hotel éttermében. Nem én főztem. Lasagnát eszünk a szomszéd étteremből. Ildikó. Mindig szerettem ezt a nevet. Szép nő volt.

Biztosítási csalásból élt, mielőtt megvette a hotelt. Ebből jött össze lassan a pénz. Kitámasztott, felvette a régi MVSC-s fejvédőt, és hagyta a lopott kocsikat lecsúszni az autobahn lejáratánál. Sokszor a beton védőfalnak, máskor egy fának ment. Felezték a biztosítási járadékot a tulajdonossal. Eredeti tőkefelhalmozás.

Csütörtök délutánonként eltűnt. 

Volt egy barátja, Detlef. A hotel padlásán rendezett be neki egy kis sufnit. Ő volt a csapos az étteremben. Detlef azt mondja, hogy egy árvaházba megy. Tele a kocsi ablaktól ablakig, nagy doboz csokoládék, focilabdák, trikók, ez meg az, ami egy gyereket felvidít. Kinderwunsch, mosolyog Detlef, gyereket akar. Egy fiút.

Detlef nagyon ráérez a kis dolgokra. Mindennek megvan a maga meséje itt. Öreg már, hetvenes vagy több. Itt nőtt fel a három folyó torkolatában. Tiszti sofőr volt a keleti fronton. Itt halt meg, a söröspincében. Májsorvadás, vagy csak a hideg. Eljött az unokája egy pár napra, hogy intézze a temetést. Jöttek a régi háborús bajtársak is, lerobbant, öreg német harcosok. 

Vézna, ijedt kis lány volt. Velem aludt a huszonnégyes szobában. Aztán egyik reggel eltűnt. Üres volt az ágy mellettem. 

Mitől félt Wienhoffer János?

Verőlegény volt. Esténként bevitte az ÁVH-s kocsi a borsodi laktanyába rendet teremteni a politikai foglyok között. Be volt szarva a sok kis trágya ember, mondta, nem kellett ezeket verni. Féltek a nagyanyjuktól is. 

De mégis. Ettől félt. Hogy kitudódik. Hogy lesz valamikor egy ember, aki felismeri. Ezért menekült.

Mitől félt? 

Katolikus volt. Hívő. Hívő is, meg nem is. Hogy a mindenhatóé a bocsánat. A mindenhatóé. Ezt akarta hinni. De mégis. Félt, hogy erre nincs bocsánat. És ha a mindenható meg is bocsátana neki, az csak az ő bocsánata lenne. 

***

Detelf regél. A hotel belső udvarában van egy római kút. Régészeti emlék. Innen ered a név, Hotel Römerbrunnen. Az a legenda járja, hogy amikor az orosz fronton voltunk, az akkori tulajdonos ebben a kútban bújtatott egy zsidó családot. A szomszédok ezt megneszelték, és feljelentést tettek. Lezárták a kivezető alagutakat, és felhúzták őket a kút aknáiból. Vizesen, betegesen. Verték őket, hurcolták őket, ki tudja hová. Jött másnap egy teherautónyi munkás, és kövekkel szórták be a kutat. Előkerült a tulajdonos is. Falhoz állították az egész családot. 

Ott ül János a bevakolt kúton. Cigaretta cigaretta után. Hallgat félnehézsúlyú némaságával. Vasalom az ágyneműt. Kézi vasalóval igazítom a széleket, amit az automata gép összeráncolt. Egy márkás hotel büszkesége ez, keményített, üvegesre vasalt lepedők. Gyakran felnézek rá az ilyen estéken, ahogy ott ül a bevakolt, betemetett kúton.

Ne nézd már, Józsika, morog, nem jönnek ezek már vissza.

De nem tudom nem nézni. Olyan ez, mint a Feneketlen-tó. Terpeszkedik itt a gonoszság. 

***

Vasalás után felrakom a reggelihez való porcelánt. Szeretem ezt a késő esti csendes órát. Görög zenefoszlányok a szomszéd étteremből. Halk, nyári nevetés. Leteszi a cigarettát, és átjön az ebédlőbe. Türelmesen megy asztaltól asztalig, és megforgatja a csészéket. 

Egyszerű ezt megjegyezni, Józsika. A kávéscsésze olyan, mint a fasz. Lefelé megy aludni, és felfelé ébred.

Borítókép: Tisch School Of the Arts / fotó: tisch.nyu.edu