Hallgasd meg!
A tervek szerint idén nyáron Mexikóval és Kanadával közösen labdarúgó világbajnokságot, 2028-ban Los Angeles-ben nyári olimpiát rendez az Amerikai Egyesült Államok. Nem biztos, hogy jó ötlet. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) helyében újragondolnám a dolgokat.
Az érvelés keretei
Érzékeny helyzetben írok. Hogy pontosan mi történik most a világban, azt csak találgatjuk. Annyi talán biztos, hogy az USA – miután elrabolta és rabosította a korábbi venezuelai elnököt – Izraellel közösen megtámadta Iránt. Válaszul a perzsák lőnek a világ mind a négy égtája felé, miközben az afgán–pakisztáni határon is dörögnek a fegyverek, és orosz tankok nyomulnak egyre határozottabban előre ukrán földeken. Európából nézve sokan a liberális demokrácia értelmezési keretéből próbáljuk megérteni a helyzetet, kialakítani véleményünket, meghatározni erkölcsi álláspontunkat – még akkor is, ha a liberális demokráciáknak most éppen annyi. Igazából
és feltehetően markánsan különböző vélemények fogalmazódnak meg az Iránban ledobott bombákról mondjuk a londoni Győzelmek háza mecsetben vagy a plzeňi Nagyzsinagógában, de az amerikai fegyveres beavatkozásról már a grönlandi eszkimók sem feltétlenül gondolják ugyanazt Nuukban, mint akár csak tíz évvel ezelőtt. A magyar közvélemény nagy részét meg amúgy is csak az április 12-i Fradi–Dózsa-meccs végeredménye érdekli, szóval ráérünk majd utána körbenézni, mi, merre, hány méter.
Nem mellesleg, amúgy is érdemes lejönnünk a „geocentrikus” világképről: már korántsem Európa körül forog a világ, amit a Trump-adminisztráció elég durván, de érthetően ad tudomására az Európai Unió vezetőinek. A világ sorsának alakulását egyre inkább formálja Kína, India vagy Brazília, mint Belgium, Hollandia vagy Csehország, és lehet, hogy most már messzebb hallatszik a hang a rijádi Kingdom Towerből, mint a müncheni Hofbräuhausból. A közép- és nagyhatalmaknak megvannak a maguk érdekei és igazságai. A geopolitika nem morális kérdés, még ha ettől utálhatjuk, sőt, erkölcsileg tarthatjuk elfogadhatatlannak is a kimeneteket.
Berlin 1936 – Los Angeles 2028
A mondanivalóm lényege, hogy
Különösen nem az olyan ikonikus rendezvények helyszíneinek kijelölésével és lebonyolításával, mint a nyári olimpiai játékok vagy a labdarúgó világbajnokság. Az ókori játékok visszfényeként, ahol a versengés idejére a görög világ egymással háborúzó törzseinek harcosai letették a fegyvert, és az olümpiai, nemeai vagy iszthmoszi stadionokban mérkőztek meg békésen – vagy kevésbé békésen – a babérkoszorúért, a modern korban is éppen az az olimpizmus lényege, hogy az egymással ellentétben álló országok különböző vallású, bőrszínű, világlátású sportolóinak van közös „mondanivalójuk”. Nem csak az olimpiáról van szó: az emberiség közösségének, egyenlőségének, békés egymással élésének szimbóluma a sport – és egyben ez az egyetlen legitim politikai közfunkciója is annak. Nem mellesleg az olimpiának mint megasporteseménynek ez az idea a legfontosabb márkaértéke is, enélkül nem lenne más, mint egy sportverseny a sok közül, amiből azért akad jónéhány érdekesebb és jobb.
A politikusokat azonban a valóságban kevéssé érdeklik az ideák. A sportvilág eseményeit mint közfigyelem-befolyásoló eszközöket (soft power) a múlt század 80-as éveitől használták intenzívebben a kormányok, de a 2000-es évekre lettek igazán népszerűek. Az idei futball vb és a két év múlva esedékes olimpia azonban eredetileg nagy valószínűséggel nem a soft power miatt került az USA-ba, hanem üzleti számítások miatt. Az amcsik pénzt látnak benne, a FIFA és a NOB meg terjeszkedési lehetőséget – a bevételek növelésén kívül, persze. Win-win.
A világpolitikai helyzet azonban megváltozott, sőt fokozódik. A nagy sportesemények amerikai rendezése most kap egy vajszínű árnyalatot: a Szomáliára, Szíriára, Jemenre, Iránra hulló amerikai bombák felvetik azt a kérdést, hogy az elmúlt egy év féltucatnyi fegyveres konfliktusának aktív szereplője, leginkább kezdeményezője, a nagyhatalmi erőfölényét nyíltan vállaló és azt tisztelni elváró, vámháborúkkal operáló és a világ energiaellátását agresszorként veszélyeztető ország mennyiben testesíti meg az olimpizmus, a sport eredeti ideáit.
Hogy pontosan mi az oka a mostani iráni beavatkozásnak, arról – némi túlzással – óránként változnak a hivatalos indokok: megelőző csapás, mert Irán támadni készül, a perzsa nép felszabadítása, mert az iráni rezsim civileket mészárol, nukleáris fegyverei vannak Iránnak, illetve olyan fegyverekkel rendelkezik, amivel az USA-t is eléri, és a hatalom nem fél használni ezeket a hadi eszközöket.
Kétségtelenül súlyos érvek. Mint ahogy azok az elemzések is meghallgatásra méltóak, amelyek szerint az Irán elleni támadás tulajdonképpen egy nagyobb geopolitikai játszma része, és rombolva az iráni olajtermelés kulcsterületeit, az USA sokkal inkább Kínát akarja gyengíteni, mint csak egyszerűen az iszlamista rezsimet megdönteni. Ha ez így van, akkor az USA beavatkozása inkább agresszió, mintsem humanitárius cselekedet.
Valódi könnyekkel siratom a perzsa civilek sokaságát, akiket Ali Hámenei utasítására, jóváhagyásával vagy tudtával megkínoztak, megöltek. Megérdemelte volna a célzott akcióval kivégzett ajatollah, hogy a liberális demokrácia-felfogásunk szerint jogszerűen vonják felelősségre. Megértem és elfogadom azt is, ha az emberiség sorsa, vagy „csak” emberek százmillióiinak a sorsa a tét, akkor nincs vagy kevés a mérlegelési lehetőség. Vannak jelek azonban, hogy nem feltétlenül erről van szó az iráni háború esetében. Így viszont érdemlegesnek gondolom a kérdést: ebben a helyzetben mennyiben legitimálják az USA-ban rendezett nagy világesemények azt az ellentmondásos politikai doktrínát, amit a Trump-adminisztráció ráerőltet a világra, és legitimálják is, az a sportnak, benne a nagy sportszervezeteknek hosszú távon előnyös-e?
A kialakult helyzet az 1936-os berlini olimpiát idézi fel bennem. Nagyon fontos nyomatékosítani: Donald Trump Amerikájának semmi, de semmi köze a hitleri Németországhoz, az amerikai elnöknek semmi köze Adolf Hitlerhez.
A múlt századi döntéshozókban (is) volt kétség. Több nyugati országban, így az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Svédországban is komoly társadalmi vita bontakozott ki arról, hogy a játékokat bojkottálják a náci rezsim működésének – mondjuk így – emberi jogi visszásságai miatt. Az Egyesült Államok Amatőr Atlétikai Szövetsége (AAU) 1935 decemberében egy szoros szavazás során mégis a részvétel mellett döntött. Ezt követően a többi ország is beállt a sorba, és a bojkottmozgalom összeomlott. A Barcelonába szervezett alternatív Népolimpia pedig a spanyol polgárháború kitörése miatt hiúsult meg az utolsó pillanatban.
Az amerikai olimpiai bizottság elnöke, Avery Brundage kulcsszerepet játszott a bojkott meghiúsításában. Egy németországi vizsgálódása után kitartott amellett, hogy a náci Németország betartja az olimpiai szabályzatot, és mereven elzárkózott attól a gondolattól, hogy a sportnak bármi köze lehet a politikához. Ez az álláspont nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nemzetek elhitették magukkal: puszta részvételükkel nem legitimálják a rezsimet. Fontos tényező, hogy az olimpia rendezési jogát még 1931-ben, a demokratikus weimari köztársaság idején ítélte oda Berlinnek a NOB. Ez a döntés szimbolikus volt, ezzel akarták jelezni és elismerni, hogy Németország visszatér az első világháború utáni elszigeteltségéből. Bár aztán a helyzet gyökeresen megváltozott, a NOB és a nemzeti bizottságok jelentős része – a bojkott lehetőségének elutasítása után is – inkább ragaszkodott a már meghozott döntéshez, semmint hogy szembenézzen a politikai következményekkel.
Felvethető, hogy nem az 1936-os, hanem éppen hogy az 1948. évi, a gonosz legyőzése után három évvel megrendezett londoni olimpia lenne a helyes párhuzam. Azonban most mégiscsak arról van szó, hogy egy éven belül az USA a negyedik országot bombázza, és még kettőben minimum aktív résztvevője volt a katonai műveleteknek.
Áradjon a szeretet: olimpiát Budapesten!
Ha júniusban az amerikai kontinensen megkezdődik a futball-világbajnokság és/vagy 2028-ban Los Angelesben az olimpiai játékok, akkor a FIFA és a NOB azt üzeni: nincs itt semmi látnivaló. „A sportot nem keverjük össze a politikával” – mondhatják a sportvezetők, ahogy az 1930-as években érveltek a berlini olimpia támogatói.
Az elmúlt években tevőlegesen támogatták például a woke ideológiát, vagy sunyi módon adtak értelmezési keretet a gázai eseményeknek, például a 2025 augusztusában megrendezett Tottenham–PSG Szuper Kupa-döntőn a pályára kifeszített „Stop Killing Children – Stop Killing Civilians” (Állítsák meg a gyermekek/civilek gyilkolását) UEFA-molinóval. A FIFA és a NOB szerint rendben van az is, hogy az USA 39 ország szurkolóit nem engedi be a vb-re és az olimpiára, ami alól kivételt csak sportolók és kísérők kapnak. Ezzel szemben Gianni Infantinónak, a FIFA elnökének volt arra érkezése, hogy a szervezet frissen alapított első – a pletykák szerint csak ezért létrehozott – Békedíjával Donald Trump elnök urat tüntesse ki 2025 decemberében.
Ha egy többszörös háborút vívó, akaratlanul, de mégis csak civileket, köztük gyerekeket, nem harcoló nőket és férfiakat is gyilkoló rezsim vb-t és olimpiát rendezhet, akkor érthetetlen, hogy például az oroszok ezeken miért nem vehetnek részt. Erről már többször írtam, de most nem erre akarom kihegyezni a mondandómat. A sportvilág kétszínűségére azonban jó példa arra, hogy a hírek szerint fontos futballvezetők 2026 januárjában Budapesten arról egyeztettek, hogy egy Grönland elleni esetleges katonai agresszió után az UEFA vezetésével európai vb-bojkottot kellene hirdetni. Miután a szigetre nem F-16-osokat, hanem csak egy kórházhajót küldött az USA, bojkottról nem hallani. Vajon az iráni események kapcsán lesz-e erről szó újra?
Az USA jelenlegi világpolitikai szerepe megosztó. Biztos van olyan értelmezési keret, amiben világhatalmi törekvései igazolhatók, de az a véleményem, hogy ebben a vitában a sportnak nem kellene még közvetve sem részt vennie. A propaganda sok mindent képes befedni, de a sport mégsem katonai doktrínák, geopolitikai hatalomérvényesítések igazolásáról szól. Ahogy Sárközy Tamás jogászprofesszor gyakran emlegette, a sport béke, barátság, szeretet. Öröm és felhőtlen szórakozás – teszem hozzá.
a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság mintájára szerte a világon egy időben több helyszínnel. Puerto Ricóban lehetne baseball Bad Bunny-val, Japánban szumó, Svédországban lovaglás (olyan már úgyis volt), Marokkóban hegymászás, Ausztráliában bréktánc. Budapest pedig akár a „vizes”, akár az atlétikai versenyeket is meg tudná rendezni. Mickey egér nem lenne. Szíves vendéglátás, fiesta, jól rendezett versenyek, öröm, szórakozás viszont igen. Bombák pedig csak a vízilabdakapukba szállnának.
Borítókép: A MetLife stadion a New Jersey-i East Rutherfordban, a 2026-os labdarúgó vb egyik helyszíne / fotó: Kena Betancur / AFP
Bejelentkezés