Hallgasd meg!
A magyar gazdaságról rengeteg közhely kering a médiában. Megszoktuk, hogy a tévés és podcastos közgazdászok kényelmes kívülállásból magyarázzák el, mit kellett volna tenni, mit kellett volna elkerülni, hogyan kellene működnie egy ország gazdaságának. A magabiztosság és a leegyszerűsítés olyan koktélt alkot, amely már nem elemzés, hanem önreflexió nélküli póz.
Éppen ezért készült el a Jelentés a magyar vállalkozásról 2025 című kutatás, amely több mint kétezer cégvezető valódi tapasztalataira épül, és a makroszámokról is összefüggéseiben nyújt elemzést. Vállalkozói oldalról nézve teljesen más kép rajzolódik ki, mint abból, amit a közgazdasági panelviták sugallnak. A magyar gazdaság nem omlott össze, viszont egyértelműen stagnál. Ez nem „lassú növekedés”, hanem napi harapófogó: kifáradó kereslet, emelkedő bérköltség, folyamatos árnyomás. Ezt a vállalkozások vezetői számára kézzelfogható küzdelmet kell megértenünk az állítólagos lemaradásunkról szóló absztrakt gyászhírek helyett.
A stagnálás nem egyedi magyar jelenség. Európa egésze lassul, és a magyar vállalkozás nem légüres térben működik. A német ipar válsága, az energiaárak, a szabályozási túlsúly, a technológiai verseny hátránya mind olyan európai tényezők, amelyek meghatározzák a hazai cégek lehetőségeit is. Ebben a keretben Magyarország nem válhat szigetté. A kontinens súlyos versenyképességi válságban van, és ez minden tagállam vállalkozásaira kihat.
Ehhez adódik egy magyar történeti sajátosság: a rendszerváltás eltérő tőkeszerkezeti öröksége, aminek fényében különösen zavaró, amikor egyes televíziós „elemzők” a régiós országokat Magyarországgal vetik össze. A podcaststúdiók és a mindent NER-kérdésnek látó gazdaságpolitikai influenszerek bezzegországa, a valóban minden más közép-európai országnál dinamikusabb Lengyelország a kilencvenes éveket adósság-elengedéssel, korai tőkefelhalmozással és egy olyan kapitalizmusépítéssel kezdte, amelyben a belső tulajdonú vállalatcsoportok bizonyos iparágakban hamar megerősödtek a gyorsan beáramló külföldi tőke mellett is.
A magyar kilencvenes és kétezres éveket ezzel szemben inkább egy adósságteher alatt működő állam, a felgyorsított, külső tőkével végrehajtott privatizáció, a szabályozás kiszolgáltatottsága és a felületesen importált vállalatirányítási logika, és a gyengébb, piacon nehezebben megálló tőkeképződés jellemezte. Nem nehéz belátni, hogy mindez mennyire más fiskális mozgásteret, monetáris politikai ösztönzőket és intézményi-vállalkozási környezetet eredményezett, ami a mai napig meghatározó.
Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az nem elemzést végez, hanem szerepet játszik biztos ítéletekkel és bizonytalan tudással. A lengyel csodából tanulni kell és örülni annak, sőt: mélységében megérteni, hogy...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.