A 2008-as válság óta egyre többen látják, hogy a kapitalista rendszer saját magát falja fel. A klímakatasztrófa, az extrém gazdagodási különbségek és a társadalmi szétesés már nem mellékhatások, hanem maga a működés. A 2008-as pénzügyi válság után tömegek jöttek rá, hogy a rendszer nem a többség érdekét szolgálja. A klímaváltozás és a globális egyenlőtlenségek csak ráerősítettek erre az élményre.

Hol a kijárat?

Ez a kérdés már nem csak filozófiai: egyre több fiatal keres alternatívát a nyugati fogyasztói modell helyett. Közösségi gazdaságok, önkéntes egyszerűség, digitális sztrájkok – mind próbálkozás a pályaelhagyásra. A rendszer elrejti a kilépőt – képernyőkkel, hitelekkel, ígéretekkel, amiben a média felelőssége óriási, hiszen másféle narratívát nem engednek megszólalni, hiszen ők is a kapitalizmus jószágai.

Tényleg. Háború van. Háború a területért, a ritkaföldfémekért, kikötőért, a kereskedelmi útvonalakért, a regionális politikai hatalomért, a főhatalomért. Háború az életben maradásért. A lítiumháborúk már elkezdődtek Dél-Amerikában, és az Északi-sark jégtakarója alatti erőforrásokért is versenyeznek a nagyhatalmak. Az édesvíz stratégiai fontosságú lett, már vannak hadseregek, amelyek vízforrásokat védenek, nem határokat. A lítium és kobalt miatt már ma is konfliktusok dúlnak a világban. A „zöld átmenet” új háborúkat szül, nem békét.

Háború van, mert úgy tűnik, végesek a piacok. Mert a kizsákmányoltak nem akarnak tovább kizsákmányoltak lenni. Kína újra világuralomra tör, miközben az USA (a brit birodalom utódja) is a világ ura akar maradni. Az oroszok behúznák Észak- és Kelet-Európát, a kínaiak kitörnének Ausztrália felé. Afrika mindenkinek kell, Dél-Amerikában az USA ellen játszanak. India és Pakisztán atombombái farkasszemet néznek egymással. Új-Zéland bezár, Vietnám figyel, az EU éppen darabokra esik szét. 

2024-ben már 14 helyen zajlott nyílt fegyveres konfliktus a világon, az elmúlt napokban Közel-Keleten újra beindultak a rakéták, Los Angelesben az utcákon van a Nemzeti Gárda, az ukrajnai háborút pedig a saját bőrünkön érezzük, és szinte minden kontinensen nőnek a katonai kiadások. A piacok nem bővíthetők végtelenül – a birodalmi logika újraéledt: akié a kikötő, azé a világ. A geopolitika új hidegháborúként tér vissza. A nagyhatalmak szövetségei remegnek, miközben a fegyverkezési verseny már a világűrben is zajlik.

Közben mindenki megfigyel mindenkit. A tech-cégek minket. A kínaiak a tech...