David Szalay, a magyar származású, kanadai–brit író 2025-ben kapta meg az angol nyelvterület egyik legrangosabbjának számító Booker-díjat Flesh című regényéért, amelynek magyar fordítása Test címen idén jelent meg a Libri Kiadó gondozásában. A szöveg első ránézésre érdekes kísérletnek tűnik, a szerző kevés nyelvi eszközzel meséli el egy átlagos férfi nem mindennapi történetét, de a narrációban akadnak következetlenségek, a szikár, minimalista párbeszédek pedig egy idő után monotonná válnak. Ezzel együtt mégis tartalmas olvasmány.
A szerző Montréalban született, gyerekkorában élt Bejrútban és Londonban, felnőttként Magyarországra költözött, megfordult Pécsen és Budapesten, jelenleg pedig Bécsben lakik. Az Ünnepi Könyvhét vendégeként újra a magyar fővárosba látogatva kijelentette, hogy nem tartja magát magyar írónak – hiába magyar az édesapja, hiába születtek Magyarországon a gyerekei, nem magyarul ír, és állítása szerint nem is beszéli jól a nyelvet.
Magyar nyelven először Az ártatlanság című, a diktatúra és az egyén viszonyát boncolgató regénye jelent meg 2014-ben. Aztán 2017-ben érkezett az az elbeszéléskötet, A minden, ami férfi, amelynek mozaikos történetei egyrészt megelőlegezik a legújabb mű főszereplőjének életútját, másrészt már ezt a könyvet is jelölték a Booker-díjra, amelyet végül az utóbbi regény hozott el neki. Az angol címe Flesh, 2025-ben jelent meg, a 2026-ban kiadott magyar változat viszont a Test címet kapta. István életének többnyire azokat a fejezeteit ismerhetjük meg, amelyek a testiség körül forognak, és rámutatnak, hogy mennyire kiüresedhet az ember, mennyire idegennek érezhetjük magunkat szinte bármilyen közegben – és akár a saját testünkben is.
Az első fejezet mindenképpen ilyen, a szüzesség elvesztéséről szól, annak is egy nem mindennapi, vagy legalábbis tabusított, illetve gyakran elbagatellizált formájáról: a pécsi panellakásban élő, félénk és zárkózott, testileg már érett, de érzelmileg a gyerekkorban ragadt fiút a szomszédban lakó, az anyjával egyidős, a férjétől elhidegült nő vezeti be a szexualitásba.
Férfiként és kívülállóként szokás az ilyesmire úgy reagálni, hogy bárcsak velem is ez történt volna, vagy úgy, hogy ez legyen a legnagyobb traumája az életben, de a helyzet nem ilyen egyszerű. A nő a kamasz fiú szemével nézve „öreg” és „csúnya”, Istvánnak mégis van „egy része”, ami szeretné, hogy a megtörténjen a dolog, később pedig egyre többször és...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.