„– Meg fognak bukni. Akkor majd menekülniük kell, vagy börtönbe mennek, vagy. Vagy meghalnak.
– Senki nem fog meghalni. Mert az utódaink is mi leszünk.”

Hogyan érdemes az egyre szürreálisabbnak tűnő politikai-hatalmi valóságról regényt írni? Úgy, hogy még szürreálisabb regényvilágot teremtünk, ha ez egyáltalán lehetséges. Aztán veszünk főszereplőnek egy papot, akitől a finom, parfümös közönség már elpártolt, és olyan politikai játszmába dobjuk, amiben bármi megtörténhet, és meg is történik. Tesszük mindezt fordulatokkal és humorral, hogy az olvasó ne tudja letenni a könyvet, miközben arra gondol, hogy a szerző vagy zseni, vagy elmentek neki otthonról (vagy mindkettő).

Körülbelül erre számíthatunk, ha elolvassuk Horváth Viktor új regényét, A Júdás-tervet. A szerző arra vállalkozott, amire ma szépírók elég ritkán. A magyar közéleti viszonyokról ír, kortárs politikai szereplőkkel – „normális” írók ritkán vállalják annak kockázatát, hogy „összepolitizálódjanak”, mert a végén esetleg kapnak egy politikai címkét, vagy a szakmától azt, hogy nem elég „elvontak” szépírónak.

Pedig a politika és a hatalom működése a valóságunk része, és kijár nekünk egy regény, ami képes meghekkelni a véleménycsoportjainkban megnyomorított agyunkat. Számomra ilyen regény A Júdás-terv.

Főszereplőnk, Bán Viktor Biblia-értelmezései egyrészt hajmeresztőek, másrészt nagyon is logikus levezetések, amelyeket a valláskritikusabb olvasók nagy élvezettel fognak olvasni: „…megkérdeztem a híveket, hogy hisznek-e Istenben, mert nem biztos, hogy Jézus hitt abban a vérszomjas, bosszúálló, poligám és politeista Istenben, aki az ő idejében divatos volt Júdeában.” Vagy: „A nők összenéztek, megcsörrentek az arany karkötők.”

Viszonyt folytat egy férjes asszonnyal, ez azonban papi hivatását látszólag nem érinti. Művelt és tájékozott ember, aki szabadidejében – és azon túl is – történelmi stratégiai játékot játszik, vagy politikusok beszédein szörnyülködik, esetleg a beszédeken szörnyülködő írásokat olvassa szörnyülködve.

Bírálja a kormányt – ellenzékiek elsőre talán egyetértően és lelkesen, a kormánypártiak pedig fanyalgással olvashatják ezeket a bírálatokat, miközben nem ez a képlet. A csontig rágott, szenvtelenül előadott szólamoknál talán az ellenzéki keménymag is elszégyelli magát, vagy ha nem, a bizarr fordulatok, az utópikus és veszélyes gondolatkísérletek idővel kérdésessé teszik, mennyiben ellenzéki hős Bán Viktor, és mennyiben egy különös politikai szatíra gyújtópontja, egy nagyobb politikai terv sakkfigurája.

„A nép nem hülye”, mondja egy kormánypárti szereplőnek.

A válasz:

„De az. Tekintet...