Hallgasd meg!
Boszorkányüldözéssel válaszolhat Tajvan kormánya a fokozódó kínai nyomásra. Tajpej, miután egy korábbi törvény értelmében a pekingi befolyásolási kísérletek és pénzügyi támogatások ellen már deklaráltan is fellép, vadászni kezdett a közigazgatásban és a politikában esetlegesen megbúvó „kínai kémekre”. Elsősorban a Kuomintang, azaz a Pekinggel barátibb viszonyt ápoló jobboldal lehet célkeresztben. Mennyire jogos az aggodalom, és mennyire van szó politikai leszámolásról? Joga van-e egy szorult helyzetben levő országnak ilyen drasztikus eszközökhöz nyúlni?
Laj Csing-tö, Tajvan – azaz hivatalosan a Kínai Köztársaság – elnöke nemrégiben jelentette be, hogy kampányt indítanak Peking befolyásolási kísérletei ellen. Ennek részeként nemcsak a kínai szárazföldről érkező pénzügyi és egyéb támogatásokat derítenék fel és szankcionálnák, de átvilágítanák a köztisztviselőket is. Akiről pedig kiderülne, hogy rendelkezik kínai (azaz a kínai képköztársaságbeli) állampolgársággal, azt megfosztanák tajvani útlevelétől.
Tajvani vagy kínai? Furcsa kuruc-labanc ellentét az ázsiai szigetországban
Laj tavaly került az elnöki székbe, a balliberális Demokratikus Haladó Párt (DPP) színeiben. Tudni kell, hogy Tajvanon a politikai térfél, legalábbis a Kínához való viszony tekintetében, pont fordítva áll fel, mint, ahogyan azt első ránézésre gondolnánk. A Nemzeti Párt, azaz a jobboldali Kuomintang a megengedőbb a kommunista szuperhatalommal szemben, míg a baloldal harciasan Peking-ellenes.
Ennek történelmi okai vannak. Csang Kaj-sek 1949-ben Mao Ce-tung a polgárháborúban győztes, kommunista erői elől menekült Tajvan szigetére. A korábban évtizedekig japán megszállás alatt álló szigetet innentől nemcsak jobboldali, antikommunista katonai diktatúra uralta, de a szárazföldről menekültek alkották annak elitjét. Így a sziget „őslakossága” (ide a valódi bennszülött törzsek mellett beleértendőek a korábbi idők óta itt élő han kínaiak is) és a jövevények között hamar ellentét alakult ki, ami miatt a demokráciapárti ellenzék követelései összeforrtak annak hangoztatásával, hogy erősíteni kellene a – Kínától különálló – tajvani identitást.
A hatalmon levő jobboldal ellenben őrizte azt az elvi álláspontot, hogy Tajvan az 1911-ben kikiáltott, majd Mao által 1949-ben megdöntött Kínai Köztársaság utolsó bástyája, amit mindenáron meg kell védeni. Az államideológia így évtizedekig azon a jogi fikción alapult, hogy a szárazföldön „kommunista lázadás” folyik, de amint változnak az erőviszonyok, a kormány visszatérhet Pekingbe. Nem volt tehát szabad változtatni...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.