„Mindig szerelmesnek kell lennünk. Éppen ezért soha nem szabad megházasodnunk” – ezzel az Oscar Wilde-idézettel indul Olivia Wilde harmadik rendezése, a Meghívás, amely már az első pillanatban kijelöli azt a különös határterületet, ahol a szerelem, a házasság, a szexualitás és az önmagunkról kialakított kép folyamatosan összekeveredik egymással. A film végére egyre inkább az derül ki, hogy talán nem is maga a házasság tesz bennünket boldogtalanná, hanem az, hogy éveken keresztül hajlamosak vagyunk a másik emberre vetíteni mindazt, amit saját életünkben nem sikerült megvalósítanunk.
A Meghívás egy dramedy, amely egy 2020-as spanyol vígjáték, a Szenvedélyes szomszédok remake-je, és bár alaphelyzetében egyszerűnek tűnik, hiszen két házaspár találkozik egy vacsorán, majd a beszélgetésekből fokozatosan előkerülnek a titkok, a sérelmek és a vágyak, a film meglepően sokáig képes fenntartani azt az érzést, hogy bármelyik pillanatban kiderülhet valami, ami az addig látottakat egészen más megvilágításba helyezi. A feszültséget nemcsak a párbeszédek és a fokozatosan egyre kínosabbá váló helyzetek teremtik meg, hanem a háttérben megszólaló zene is, amely nagyon jó érzékkel erősíti azt a nyugtalanító érzést, hogy ezen az estén valami biztosan félre fog csúszni. A film Olivia Wilde harmadik rendezése, és a rendező maga alakítja az egyik nőt.
Itt mindenki mást irigyel
Joe (Seth Rogen) és Angela (Olivia Wilde) házassága kívülről nézve meglehetősen rendezettnek tűnik, hiszen van otthonuk, gyermekük és anyagi biztonságuk, miközben belülről már régóta érződik rajtuk az a fáradtság, amely akkor jelenik meg egy kapcsolatban, amikor a közös élet lassan elkezdi felváltani az egyéni életet, és az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy már nem egészen tudja, mikor és hol veszítette a régi önmagát. Joe különösen nehezen viseli, hogy az élet nem úgy alakult, ahogy fiatalabb korában elképzelte, és ahelyett, hogy saját döntéseivel, elrontott lehetőségeivel vagy feladott álmaival szembesülne, egyre könnyebb számára Angelát okolni azért, hogy boldogtalan.
Angela sem kevésbé elégedetlen, csak más módon próbálja meg elviselni ugyanazt az érzést, hiszen miközben férje a saját kudarcait hordozza, ő azzal szembesül, hogy az anyaság és a családi élet mellett fokozatosan háttérbe szorult mindaz, ami korábban meghatározta. A két ember folyamatos civakodása éppen azért működik jól, mert egyikük sem tekinthető egyértelműen hibásnak...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.