Magyarországon – de nemcsak itt – hozzászoktunk az egyoldalú tájékozódáshoz, és rendszerint azt az álláspontot szajkózzuk, amelyiket a kedvenc lapunkban olvasunk, amelyik táborhoz szeretnénk tartozni. Így az ún. mainstream média által unalomig ismételgetett ukrajnai háborús elemzések rendre a „jó” (Ukrajna) és a „rossz” (Oroszország) konfliktusáról beszélnek, a „hős” (Zelenszkij) és az „ördög” (Putyin) szembenállásáról, valamint arról, hogy a hivatalos Európai Unió a „jó” oldalán áll, és ezt emberbaráti, igazságtételi okokból teszi.
Ez így elegendő szellemi elemózsia azok számára, akik sosem kívánnak bepillantani az események mögé, rápillantani azok kiváltó okaira, tekintettel lenni a történések árnyalataira, és ahogyan szerintük a nemzetközi gazdasági válságok, illetve a rossz időjárás is Orbán Viktor mesterkedésének a következménye, úgy az egész ukrajnai konfliktust is kizárólag az oroszok bűnös hajlamaiból következő katasztrófának tartják.
Mert így egyébként tényleg kényelmesebb. Nem kell utánaolvasni, gondolkodni, mivel minden tálalva van, sőt: előemésztve, már csak vissza kell böfögni. Jó érzés igazságosnak tűnni, és olyan álláspontot ismételni, amelyet az ismerőseink is osztanak. Hitelesít, megtámogatja a személyiséged, bulikon oldja a feszültséget.
A baj azonban ott van, hogy nem csak annak kell látszani, hanem annak is kellene lenni: ez a nehezebbik út, induljunk el most ezen.
Európa polgárainak tudniuk kellene az ukrajnai proxyháború megelőző történetét és kilátásait – de nem tudják.
Hála Jeffrey Sachs professzornak, a Columbia Egyetem tanárának, a neves közgazdásznak, az események rövidített kronológiája már elkezdett terjedni, és itt adnám közre – saját kommentárjaimmal és további kiegészítéseimmel – azon olvasóink számára, akik nem restek elemezni, utánajárni, vitázni és következtetéseket levonni.
***
1990. január 31. Genscher német külügyminiszter biztosítja Mihail Gorbacsov szovjet elnököt arról, hogy a NATO kizárja „területének kelet felé történő bővítését, vagyis, hogy közelebb kerüljön a szovjet határokhoz”.
1990. február 9. James Baker amerikai külügyminiszter egyetért Mihail Gorbacsovval abban, hogy „a NATO-bővítés elfogadhatatlan”.
1990. július 1. Az ukrán Rada (a parlament) elfogadja az Állami Szuverenitás Nyilatkozatát, amelyben „az Ukrán SZSZK ünnepélyesen kijelenti azon szándékát, hogy tartósan semleges állammá válik, amely nem vesz részt katonai tömbökben, és három atomfegyver-mentességi elvet tart be: nem fogad el, nem gyárt és nem vásárol nukleáris fegyvereket”.
1991. augusztus 24. Ukrajna kikiáltja függetlenségét az 1990-es Állami Szuverenitás Nyilatkozata alapján, amelyben benne foglaltatik...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.