Az ÉN diadala

Hiába keresik sokan Magyar Péternél a mondanivalót, üzenetet, eszmét, ilyesmit nem fognak találni. Az ember beszél (sokat), de nem mond semmit. Gondolat hiányában ez nehéz is volna. A Magyar-jelenség mögött ugyanis nem gondolat van, még csak nem is a hagyományos értelemben vett politika, hanem pusztán a diadalomra törő ÉN küzdelme az elismerésért.

Weber klasszikus megfejtése szerint vannak, akik a politikából élnek, és vannak, akik a politikáért. A gyakorlatban a kettő egyszerre is érvényes lehet. Ám a Magyar-jelenség esetében a politika mint olyan – annak hagyományos értelmében – meglehetősen mellékes jelenség. Még véletlenül sem a „közügyek“ vannak a projekt centrumában. A politika csak az alkalmi színpad, amit épp üresen talált az ÉN.

A politikai haszonleső karaktere annyira ősrégi, hogy bővebb kifejtést nem igényel. Aki csak pénzt akar kisajtolni a politikából, az megelégszik azzal, hogy valamelyik arab olajmonarchiában elver annyit egy reggelire, amennyit mások egy élet munkájával kuporgatnak össze. Sőt, a politikai haszonleső gyakran inkább kerüli a reflektorfényt, hiszen a dolog lényege az, hogy a tevékenység ne legyen látható, de legalábbis elfedje azt egy másfajta tevékenységgel.

Akik a politikáért élnek, azok megélhetnek a politikából, akár kiválóan is, számukra azonban épp ez a mellékes szempont. Nekik más céljaik vannak: a hatalom, a cselekvés, saját és közös terveik megvalósítása, ésatöbbi. Ők a politikai sikert keresik, bármi legyen is az az egyes esetekben.

A posztmodern ÉN azonban nem feltétlenül anyagi javakra és kényelmes életre vágyik – arra is, de ez csak az alapcsomag –, hanem elismerésre. A posztmodern ÉN ugyanis önmagát csodálatosnak, kivételesnek, fantasztikusnak tartja, ám ennek tudata nem elég. Utóbbihoz elengedhetetlen, hogy amit a posztmodern ÉN magáról gondol, azt gondolja róla a világ is. Ismerje el. Ez az elismerés nem vásárolható meg és őszintének, szívből jövőnek kell lennie, esetleg törvénnyel kikényszeríthetőnek. Ez az elismerésvágy hajtja a woke-ot is, csak utóbbinak erősebb a kollektív jellege.

Magyar nem véletlenül hivatkozik híres-neves felmenőire, kiváló családi pedigréjére. Ő mégiscsak a budai hóhatár fölött született, hát hogy lehet az, hogy pont a volt feleségéből csinált a kormány minisztert? Neki ez a poszt járt volna. Korszakos zsenialitását az egész rendszernek el kellett volna ismernie. Ideig-óráig a havi...