A vasárnapi választás kétségtelenül óriási vízválasztót jelentett Magyarország politikai életében: Orbán Viktor 16 éve tartó, kétharmados többséggel biztosított regnálásának vetett véget. Hogy pontosan milyen változásokat hoz majd a szintén kétharmados felhatalmazással rendelkező Tisza-kormány, az egyelőre nem belátható. Van azonban, ami úgy tűnik, hogy kormánytól függetlenül velünk marad a politikával és a hatalommal kapcsolatos attitűdök, beidegződések, habitusok szintjén. Ez pedig nem elsősorban a pártokhoz és pártpolitikusokhoz köthető, hanem a politikai diskurzusban (és szervezésben) aktívan résztvevők szerepében mutatkozik meg.
Ebben a publicisztikában nem szeretnék foglalkozni azokkal a bonyolult viszonyokkal, amelyek nemcsak a politikai, hanem a tudományos és a kulturális szférát áthatották és áthatják: az együttműködés, a kiegyezés, a mutyik „rendszere” messze túlmutatott a NER-es kádereken, és messze kiterjedt a magukat ellenzékiként azonosítók egy jelentős részére is. (Ide tartozik többek közt a NER-rel elméletileg szembenálló térfél a NER-re mint veszélyre hivatkozó belső cenzúrájának és elhallgattatásainak kérdésköre is.) Ez a probléma messzebbre nyúlik vissza a NER kezdeténél, és sajnos jelentős esély van rá, hogy túl is éli azt. Itt mindössze azokkal az online tér által és különösképpen a social média által aránytalanul felerősített hangokkal szeretnék foglalkozni, amelyek a hasonló problémák felvetését torzítják el, és ennél fogva hozzájárulnak annak ellehetetlenítéséhez.
Áradnak az érzések
A választás előtti hetek felfokozott hangulata a Tisza jelentős választási győzelme után sem csillapodott, és nem csak a választás utáni éjszakára gondolok. Hogy ez a választás erőteljes érzéseket generált, nem meglepő, így az sem, hogy a korábbi ellenzéki politikai aktivisták (beleértve az NGO-khoz köthető szereplőket), a politikai influenszerek és „véleményformálók” egy jelentős része azóta is elsősorban az érzéseivel (például eufória, büszkeség és hasonlók) van elfoglalva. Ami nem merül fel számukra kérdésként, az az érzések szerepe a szembeálláson alapuló politikai térben, amit az egyik pszichiáter-celeb egyenesen tömegpszichózisként értelmezett. Ehhez kapcsolódik az a jóval a választás napja előtt egyre erőteljesebben kitapintható érzésvilág, amelynek középpontjában a legyőzés, a visszavétel, az erőviszonyok megfordítása, extrém változataiban a bosszú és a megalázás áll.
A legszembeötlőbb az a hevület, amellyel egyes egykori ellenzéki influenszerek a Kutyapártra vetették magukat, amelynek, minthogy nem kapták meg a listás szavazatok 1%-át, vissza kell fizetnie a felvett...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.