Visszhangkamra

Mi történik a MasterGood-ügyben? Miként alakult a hazai politika és a magyar nagytőke viszonya? Hogyan értelmezzük Orbán Viktor és Magyar Péter 1956-hoz fűződő hozzáállását? Ezekről is beszélget Gavra Gábor és Kóczián Péter a Visszhangkamra legújabb adásában.
 


Kóczián Péter szerint Magyar Péter „profiltisztítása, profilalakítása” zajlik a MasterGood kapcsán, és jól is jött neki ez a konfliktus. Lehet-e azt mondani – kérdezi Gavra Gábor –, hogy egy „önjelölt tiszás oligarchának” szólt be Magyar? Kóczián ezt túl egyszerűnek tartja: itt valójában a globális nyomás és a lokális helyzet megnyilvánulását látja, illetve Magyar Péter azt is láttatni akarja, hogy „a magyar tőke oldalán áll”. Ezzel bizonyos tekintetben Orbán politikai örökségét viszi tovább, néhol pedig elhatárolja magát Orbántól – magyarázza Kóczián. Úgy látja, Magyar Péter kormányoz is, populáris döntéseket is hoz, és igazságot is oszt, de jelenleg elsősorban a saját gondolkodási keretének „cölöpjeit” rakja le.

E cölöpök között van például az ’56-ról való gondolkodás, az EU-hoz való hozzáállás, az Ukrajna és a migrációs paktum ügyében elfoglalt álláspont – sorolja Kóczián –, és ezek a cölöpök tartják össze a rendkívül széles Tisza-tábort.

Szó esik az előző kormányzati ciklusok hasonló konfliktusairól is, előkerül az is, milyen történeti változások zajlottak le a politika és a nagytőke viszonyában. A beszélgetőtársak egyetértenek abban, hogy ebben a viszonyrendszerben fordulópontként jelölhető meg a Simicska–Orbán-csörte csúcspontja, a G-nap.

Gavra a Nagy Imre újratemetésének évfordulóján elhangzott Magyar Péter-beszédre tér át, és azt kérdezi, miben más ez a felszólalás, mint az előző kormányok „különböző ’56-jai”. Kóczián kiemeli, hogy jelenleg nincs posztkommunista erő a Parlamentben, és míg Orbán ’56-ja mindig arról szólt, hogy van egy jobboldali értelmezés, egy jobboldali ’56, és van a baloldalé, addig Magyar Péter ebben nem az orbáni hagyományt folytatja. Kóczián úgy fogalmaz, hogy Magyar nem egy lágy ’56-értelmezést választott, hanem szenvedélyes antikommunista beszédként próbálta „mindenki ’56-jaként” keretezni ezt a történelmi eseményt, magát pedig ismét úgy pozicionálni, mint „az egész ország miniszterelnökét”.

Kóczián összekapcsolja az ’56-hoz való orbáni hozzáállást az orbáni „fundamentumok eróziójával”. Kiemeli, hogy Orbán „nagyon makacsul” ragaszkodott ahhoz a narratívához, hogy az energia és Magyarország függetlensége milyen fontos, és végül beáldozta a saját fundamentumait. Amikor Orbán Balázs kijelentésétől nem határolódott el egyértelműen a miniszterelnök, azt Kóczián Péter „morális, történelmi és aktuálpolitikai” relativizálódásnak látja.

Kóczián úgy fogalmaz, hogy „voltak olyan pontok, amikor Orbán a saját fundamentumait is beáldozta azért, hogy az aktuális játszmában minden partner számára elfogadható legyen”, de szerinte ezt nem lehet büntetlenül csinálni. Kóczián úgy értékeli, hogy Orbán Viktor valójában egy „ideologikus vezető”, aki – Kádár Jánossal ellentétben – megosztja a taktikai-stratégiai kereteit a nyilvánossággal.

A beszélgetésből kiderül az is, miért hasznos Magyar Péternek a MasterGood-konfliktus, mit gondol Kóczián Péter Boszniáról és Észak-Macedóniáról, sőt az is, hogy rehabilitálta-e a Fidesz Kádár Jánost.