Magyar Péter személyében átlépte a magyar politika Rubiconját. A Tisza Párt rajongói és az iránta érdeklődők egy vegyes csapat, de zömét a baloldali és a liberális szavazók adják. A cikkem szempontjából ők az érdekesek. Még nem volt olyan magyar politikus, aki merte volna jobboldali szimbólumokkal politizálni hívni őket. A bocskai, a magyar zászlók tömeges lengetése, a „dicső magyar múlt” és a történelmi Magyarország képzetének emlegetése soha korábban nem volt jellemző baloldaliaknak szóló politikai demonstráción. De ezek többnyire csak személyes gesztusok, azokat csak Magyar Péter képviseli. A Tisza Párt mint intézmény, a párt képviselői mint politikai aktorok nem iratkoztak fel a nemzeti továbbképzés politikai tanfolyamára. Olyan nyelvet beszélnek, amely a baloldali-liberális világban honos. A párt politikai tervei között sem szerepel semmi, amitől egy jobboldali választó elcsábulna.
Magyar Péter láthatóan egy másik közegből jön, mint a baloldali-liberális választók. A párt egy-két vezető arcáról, például Radnai Márkról jól látható, hogy nem baloldali közegből érkezik, Nagy Ervinről pedig a Tisza előtti megjelenései alapján tudható, hogy a jobbos világ is képes kapcsolódni hozzá.
Magyar Péter elmondott szövegeiben előfordulnak ugyan jobbos tartalmak, de kevésbé az interjúiban, inkább a szónoki beszédeiben. Szent Istvánról, történelmi örökségről és annak jelenvalóságáról, a múltból értéket ránk hagyó történelmi korszakokról beszél.
De a felsorolt Tisza-politikusoknak, még ha személyes hatásuk óriási is, nem sikerült áttörniük azt a politikai taburendszert, amely elválasztja egymástól az orbánista és az Orbán-ellenes tábort. A Tisza Párt nem tud az átlag kormánypárti választóhoz szólni. Csak azokhoz a jobboldaliakhoz, akiknek elege van Orbán Viktorból. Őket azonban a „korrupció”, a „hatékonytalanság”, a „nem demokratikus jelleg” képzeteivel érik el, amelyek nem a magyar jobboldal gondolkodásához tartozó szavak és képzetek.
Magyar Péter erőteljes hatású retorikája, megjelenése, annak konzisztenciája és dinamikája elfedi azt a tényt, hogy a Tisza Párt hivatalos választási programja egy baloldali-liberális gondolkodáson belül született tervezet, amely az 1990 óta kialakult szellemi elkülönülés szerint alakult ki. Azaz, semmit nem ad egy jobboldali választónak. Nem felel meg az ő kognitív, érzelmi, lelki szükségleteinek.
Sokféle jobboldali választó van, ők is ugyanúgy egy széles spektrumon helyezhetők el, ahogy a baloldali, sőt, a liberális gondolkodású választók. A Tisza retorikája annál a jobboldalinál hat, aki korábban is azért szavazott a Fideszre, mert annak politikáját időszerűbbnek, hatékonyabbnak tartotta, Orbán Viktort pedig egy jó képességű politikusnak, bizonyítottan jól teljesítő miniszterelnöknek. Szerintem ők a leválaszthatók, akik számára vonzó egy, a jobboldalról érkezett, de a Fidesz hibáiból tanuló politikus.
Aki ma mozdíthatatlanul jobboldali, annak fontos a vallásos hit. Ez nem jelenti azt, hogy aki vallásos, az nem lehet baloldali. Számosan azok. De egy jobboldali számára az egyház mint intézmény kiemelt szereplőként való kezelése fontos: ha kétségbe vonják az egyház – s ez mindig a nagy történelmi egyházakat jelenti: katolikus, református, evangélikus – kialakult (kialakított) helyzetét, akkor az olyan, mintha a gerincüket szurkálnák egy kicsiny, de éles tűvel. Irritáló, érzelmileg fájdalmas, a teljes és szabad élet lehetőségét veszélyeztető mozzanat. Együtt lehet élni vele, de ha az ember választhat, akkor inkább azt az életet választja, amelyben ez az érzés nincs jelen. Az egyes embertől függ, hogy az egyház helyzetének alakulása mennyire zavarja az életét. Mindegy, hogy hányszor jár templomba, ismeri-e a helyi papot, egy magyar jobboldali ember számára a pap és a templom fontos jelzőfény, amelyben a világító fény legkisebb megrezdülése is az üldözés, a kiszorítottság, a kommunista diktatúra rossz élményeit, vagy annak emlékét idézi fel. Ugyanúgy rossz, mint az élet más hiányosságai miatti szorongás.
Az egyház, a vallás ugyanis a jobboldali emberek nagy tömege számára az identitásuk része. Mindegy, hogy mennyire áll létezése középpontjában a vallásosság, a hit gyakorlása, a hitélet intézményeiben való részvétel, de annak lehetősége, hogy valaki zárójelbe tenné a hit gyakorlását – ez egy jobboldali számára akkor válik fontos témává, ha úgy érzi, hogy a saját vagy ismerősei hitéletét korlátozni akarja egy politikai erő. Ugyanolyan trigger-képzet, mint a baloldalon az igazságtalanság vagy a liberálisoknál a szabadsághiány.
Vannak jobboldaliak, akik szekularizáltak, az istenhit nem fontos nekik, mert ez egy politikán túli fogalom a számukra: hülyének tartják azt a politikust, aki ezt a hitet korlátozni akarja, mert a hit léte nem egy ember szándékának a függvénye. De őket meg nem zavarja egy, a vallással szemben közömbös politika.
Magyar Péter elmulasztotta kijelenteni, hogy az egyházak helyzete megkérdőjelezhetetlen, a vallásos emberek pozícióit és a vallási intézmények elért társadalmi, közigazgatási, adózási státuszát semmi nem fenyegeti, sőt, a társadalom spirituális egészsége mindannyiunk közös kincse, ezért a Tisza-kormány folytatja az Orbán-kormány politikáját.
Például azzal, hogy az egyházi oktatási és az egészségügyi, szociális intézmények számára ugyanolyan szintű finanszírozást biztosít, mint amilyenben ezek az Orbán-kormány idején részesültek.
Szerintem ez lehetne az a fordulat, amellyel jobboldali szavazókat és a baloldali, liberális szavazókat egy új kiegyezés, egy új konszenzus kialakításával összebékíthetne. Ez a lépés egy olyan stratégiai árkot ásna be, amelynek 1990 óta a politikai haszonélvezője a magyarországi jobboldal. Egyszerűen szólva, jelentős levegőt szívna el Orbán Viktor és a Fidesz elől.
Magyar politikus nem vállalkozik ilyen határátlépésre. Főleg nem elvi, doktrinális szinten.
beígért egymillió plusz munkahelyet, majd következetes politikai döntések sorozatával meg is valósította ezt a tervét. Ezzel a nyelvi-politikai fordulattal kicsavarta a baloldal kezéből annak egyik legfontosabb munkaeszközét – a munkahelyek fontosságának gondolatát és a munkahelyteremtést – és egy olyan pozitív célt fogalmazott meg, amelyet épeszű ember nem ellenezhet a politikai színtéren. Akkor sem, ha vitathatja a részleteket. Azok viszont már nem számítanak a nagypolitikában.
Ezért írtam, hogy
A csalódottságra bazírozva csábította a jobboldali választókat, de csak erre az érzésre épít. A választási program nem tartalmaz olyan intézkedéseket, elképzeléseket, amelyektől egy jobboldali elcsábulna. Megnyerni őket nem tudja, ehhez nem elég a személyes szexepil. Ahhoz a másik oldalban bizalmat ébresztő, politikai döntésekben testet öltő ígéretekre, elképzelésekre van szükség.
Minden elemző azt írná, azért kerülte el mindezt, mert megbontotta volna vele a baloldali-liberális szavazók egységét, amelyre minden körülmények között szüksége volt a Fideszt legyőzni képes szavazói bázis kialakításához. A magyar elemzések azonban mindig csak arra térnek ki, ami megtörtént. Sosem számolnak azzal, ami még megtörténhetett volna. A bejáratott elemzések szerint nem születhetett volna meg a „munkaalapú társadalom”, az „unortodox gazdaságpolitika”, a „konnektivitás külpolitikája”, azaz mindaz a szellemi termék, amely úgy valósult meg Magyarországon 2010 óta, ahogy azokat előtte senki sem látta jönni.
1989 örökségét Magyarországon ma két politikus akarja eltörölni. Orbán Viktor és Magyar Péter. Orbán persze úgy érti ezt a törekvést, hogy mindenki lépjen le a színről, aki 1989-ből itt maradt, kivéve Orbán Viktort és a Fideszt. Magyar Péternek az életkora miatt nem kell tisztáznia ilyesmit. Ő viszont mégsem vetette le teljesen a régi gúnyát. Az a séma, ahogyan a jobboldalt a mai Orbán-ellenes politikai erők és választóik kezelik, még mindig az 1989/1990-es MSZP sémája, amely a haladó erők és a nem-haladó erők szembenállásaként írta le a magyar belpolitikai erőteret.
Az MSZP–SZDSZ-tengely ugyanis mindig a „jó jobboldali” keresésére vállalkozott. Praktikusan azt tartották jó jobboldalinak az egyházi ügyekben, akik elfogadják, hogy a vallást száműzni kell a közéletből, az egyházak leginkább jótékonykodnak (szociális intézmények), de nem játszanak komoly szerepet az egészségügyben, és eszükbe nem jut a fiatalok szocializációjában részt venni az oktatási intézményeken keresztül. Orbán Viktornál az egyház kiemelt partner, a baloldali kormányoknál viszont ritkán látott vendég, akit tiszteletteljesen fogadnak, de sosem marasztalnak. Valójában csak a protokoll alapján viselik el jelenlétét.
Ebben nem az egyházak témája az érdekes, hanem az, hogy egy, az MSZP-től örökölt, értelmiségi konszenzussal ötvözött felfogást írhatott volna felül. A kérdés az, hogy az áprilisi választásokon nem vonzott volna-e több választót, ha a politikai program szintjén nem a régi baloldali-liberális konszenzus köré építi fel a Tisza Párt programját, hanem egy olyan centrum körül, amelyben minden jobboldali úgy érzi, hogy otthonra lel.
Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke beszédet mond a párt Nemzeti Menet címmel megrendezett ünnepségén a Hősök terén 2026. március 15-én / fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Bejelentkezés